A Fed is reagál a mélyülő hitelválságra

Vágólapra másolva!
A Federal Reserve újabb támogató intézkedéseket jelentett be a pénzpiacok támogatására, miközben az ázsiai tőzsdék úgy készülődnek a hétfői nyitásra, hogy nem született megoldás a negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank, a Lehman Brothers megmentésére.
Vágólapra másolva!

Ezek a technikai jellegű intézkedések alapvetően a bankok refinanszírozását szolgáló ügyletek kiszélesítésére és gyakoribbá tételére vonatkoznak.

Idén márciusban, amikor a Bear Sterns befektetési bank majdnem csődbe jutott, a jegybank szerepét betöltő amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve) kibővítette azoknak a cégeknek a körét, amelyek közvetlenül hozzá fordulhatnak hitelért.

Bővül a hitelfedezeti kör

A Fed most kiterjesztette a hitelfedezetként elfogadható értékpapírok körét is, azaz már nem csak elsőrendű részvényeket fogad el a hitelek fedezetéül, hanem akár "bóvli" kötvényeket is (junk bonds). A Fed egyebek között döntött arról, hogy a korábbi két hét helyett ezentúl hetente tart a bankok likviditását szolgáló aukciót, amelynek összegét az eddigi 125 milliárd dollárról 150 milliárd dollárra emelik.

Az amerikai tőzsde- és értékpapír-felügyelet (SEC) ezzel egy időben jelezte, hogy folytatja a munkát a Lehman Brothersszel "problémáinak rendezésére". Nem téve említést egy esetleges csődeljárásról, a SEC közölte, hogy munkatársai a következő hetekben a befektetési bank székhelyén maradnak. A SEC célja, hogy megvédje a Lehman ügyfeleit, és fenntartsa a rendet a piacokon - áll a felügyelet közleményében.

Henry Paulson pénzügyminiszter közleményben biztosította támogatásáról a piaci résztvevők, a Federal Reserve és a SEC hétvégi intézkedéseit, amelyek a pénzpiacok stabilitásának fokozását és megerősítését szolgálják. Paulson, aki nem említette sem a Lehmant, sem a Merrill Lynchet, úgy fogalmazott, ezek a lépések létfontosságúak, hogy elősegítsék a piacok likvid és zökkenőmentes működését, illetve kezeljék a hitelpiacok lehetséges aggodalmait.

Alapot hoznak létere a nagybankok

Tíz nagy nemzetközi pénzintézet vasárnap megállapodott abban, hogy létrehoznak egy 70 milliárd dolláros alapot, amelyet likviditási nehézségek esetén vehetnek igénybe.

A tíz globális pénzügyi csoport és befektetési bank, köztük a J.P. Morgan Chase and Co., valamint a Goldman Sachs Group Inc., közölte, hogy fejenként 7 milliárd dollárral szállnak be a közös alapba. A projektben részt vevő pénzintézetek likviditási nehézség esetén készpénzt kaphatnak az alapból, maximum az abban tárolt pénzösszeg egyharmadát. A hitelprogram tovább bővülhet más pénzintézetek csatlakozásával.