A Lehman Bros és Ike együtt ütik az olajárat

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Több mint öt dollárral esett a határidős szabadpiaci nyersolajár hétfőn a nap végére, részben a pénzügyi válság, részben az Ike hurrikánnal kapcsolatos azon hírek hatására, hogy a vihar a vártnál kisebb károkat okozott az amerikai olajiparnak. New Yorkban az amerikai könnyűolaj ára októberi határidőre 5,47 dolláros hordónként árcsökkenéssel fejezte be a napot 95,71 dolláron, több mint fél éve ez volt az első 100 dollár alatti napi záróár.

A Brent ára is nagyot esett a késői kereskedésben: az északi-tengeri olajféleséget ekkor hordónként 92,42 dolláron jegyezték, azaz az előző kereskedési nap ilyenkori ára alatt 5,16 dollárral.

Hétfőn az amerikai bankzűrzavar okozta világgazdasági aggodalmak miatt - mármint, hogy a gazdasági növekedés a vártnál is kisebb lehet, mérsékelve az energiakeresletet - zuhanásszerű árcsökkenés volt a kőolaj szabadpiacán. A bankválság a dollárt is megtépázta kissé, és megszakadni látszott az eddigi szoros összefüggés a dollár és a kőolajár ellentétes irányú mozgása között.

A dollártól szabadulni igyekvő befektetők ezúttal nem olajat vettek, hanem japán jent, amerikai kincstárjegyet és főleg aranyat, amely napközben több mint 2 százalékkal drágult, és estefelé is 1,55 százalékos nyereségben volt, unciánként azonnalra 775,30 dolláron Londonban. Az olajpiaci áresést az is támogatta, hogy az első felmérések szerint a Gustav után az Ike hurrikán sem károsította meg a Mexikói-öbölbeli kőolaj- és földgáztermelő berendezéseket.