Rendkívüli segély menti a világelső biztosítót

Vágólapra másolva!
Elfogadta a segélycsomagot az American International Group Inc., amely így elkerülte a gazdaságtörténet legsúlyosabb pénzügyi összeomlását. Az AIG 85 milliárd dolláros szövetségi hitelt kap, és többségi tulajdont enged a washingtoni kormányzatnak.
Vágólapra másolva!

Az USA azután döntött úgy, hogy feladja korábbi álláspontját, és kisegíti az AIG-t, a legnagyobb amerikai biztosítót, hogy a jegybank szerepét ellátó Federal Reserve megállapította: "az AIG rendkívüli csődje fokozná a pénzpiacok amúgy is jelentős szintű törekenységét".

"Hatalmas megkönnyebbülés ez" - mondta David Havens, a UBS AG hitelspecialistája a Bloomberg hírügynökségnek. "Senki sem tudja, mi történt volna, ha megengedik, hogy bebukjon, de hatalmasra nőttek a rendszerszintű kockázatok. A probléma éppen az volt, hogy senki sem tudta, milyen rossz lett volna" - tette hozzá a svájci bank Amerikában dolgozó szakértője.

Az AIG most 79,9 százalékos részesedést ad a kormányzatnak, és távoznak a felsővezetők is, köztük a 62 éves vezérigazgató, Robert Willumstad. Az Allstate Corp. nyugdíjba vonult vezére, Edward Liddy - szintén 62 éves - fogja átvenni az AIG irányítását, legalábbis a Bloomberg információi szerint. (Az Allstate a legnagyobb - tőzsdére is bevezetett - lakás- és gépjármű-biztosító az USA-ban.)

Kétéves hitel

A kétéves hitel, amely az AIG feltámasztására szolgál, időt ad a cégnek arra, hogy "rendezett bázison" adja el vagyontárgyait - közölte a New York-i biztosító kedd esti kommünikéjében. Az állam fenntartja magának a jogot, hogy leállítsa az osztalékfizetést a törzsrészvényeseknek és az osztalékelsőséggel rendelkező részvények tulajdonosainak is. A papírok tulajdonosai azonban így is fellélegezhetnek, hiszen AIG-részvényeik értéke 94 százalékot zuhant az idén.

Az RBC Capital Markets becslése szerint az AIG beomlása az egész világ pénzügyi rendszerét megingatta volna, és körülbelül 180 milliárd dolláros összveszteséget eredményezett volna. Az AIG háromszor is veszteségről számolt be az elmúlt három negyedévben, összesen 18,5 milliárd dolláros mínuszt felhalmozva.

Bonyolult ügyletek

A cég azért került majdnem padlóra, hogy úgynevezett "credit default swapokkal" (CDS) kereskedett, vagyis a háttérben kétes besorolású jelzáloghitelek hozamára kötött bonyolult határidős üzleteket, és ezeken persze jókorát vesztett, miután Amerikában fizetésképtelenné vált a másodrendű, vagyis rossz besorolású adósok nagy része.

Az AIG összeomlása akkor vált nagyon valószínűvé, amikor a cég már egyszerűen képtelen volt részvényeire vevőt találni, árfolyama 4 dollár alá zuhant a tavaly októberi 70 dolláros kurzus után.