Jöhet az egységes kedvezményes áfakulcs

Vágólapra másolva!
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon a kedvezményes áfa alkalmazásának egységesítéséről - jelentette be Kovács László, az Európai Bizottság adópolitikai és vámügyi felelőse.
Vágólapra másolva!

Hozzátette, hogy három tagállam, köztük Magyarország jelezte, hogy még konzultációs igénye van a témával kapcsolatban, de - véleménye szerint - ez nem jelenthet újabb akadályt. (Veres János pénzügyminiszter a vita egy korábbi fázisában már értésre adta, hogy a kormány elvben minden olyan megoldást el tud fogadni, amely minden tagállamban egységesen alkalmazható.)

Kovács László keddi sajtónyilatkozatában áttörésnek nevezte a megállapodást. Emlékeztetett, hogy a csökkentett áfa alkalmazásának lehetősége azóta napirenden van, amióta a jelenlegi áfarendszer 1992-ben létrejött, és most sikerült megoldást találni olyan problémákra is, amelyek azóta megoldatlanok. Ilyen például a Franciaország által régóta következetesen szorgalmazott éttermi szolgáltatások ügye, ahol a fő ellentmondás abból adódott, hogy tizenegy ország megkapta a lehetőséget, 16 tagállamtól viszont eddig megtagadták.

A vitában két fő irányvonal volt érezhető - fejtette ki a magyar biztos. Egy kisebb csoport Németország vezetésével úgy vélte, hogy a csökkentett kulcs veszteség a költségvetés bevételeinek szempontjából, ráadásul zavarhatja a versenyt az egységes piacon, ezért meg kellene szüntetni. A tagállamok többsége viszont úgy gondolja, hogy a kedvezményes kulcs hatékony - célzott - eszköz bizonyos célok elérésére, például munkahelyek teremtésére, a környezetvédelem vagy az energiahatékonyság ösztönzésére.

Nyolc tagállam részvételével a kilencvenes évek második felében indult egy kísérlet, amely arra irányult, hogy csökkentett áfakulcs alkalmazásával helyileg nyújtott és nagy élőmunka-igényű szolgáltatásokban (ruha-, cipő-, kerékpárjavítás, fodrászat, épületek takarítása, lakóépületek felújítása, házi betegápolás) munkahelyeket teremtsen.

A munkahelyteremtés tényét a későbbi mérések nem igazolták, de a többszöri hosszabbítás után a gyakorlat annyira beépült az országok árrendszerébe, hogy nyilvánvaló volt: ha egyszer vissza kell állítani az általános kulcsot, az komoly negatív következményekkel jár, és megdrágítja a szóban forgó szolgáltatásokat. A kísérletet néhány éve 2010 végéig meghosszabbították, és ahhoz időközben újabb államok is csatlakozhattak.

Az Európai Bizottság tavalyelőtt terjesztett elő egy általános jelentést a kedvezményes kulcs használatáról, majd tavalyi konkrét javaslatában a kedvezményes körbe korábban bevont szolgáltatásokat kiegészítette az éttermi szolgáltatásokkal, valamint a hangoskönyvek körével. Javaslatot tett arra is, hogy a rendszert határidők nélkül véglegesítsék.

Ezeket a javaslatokat fogadták el a mostani kompromisszummal. A mérsékelt áfa alkalmazása csak lehetőség, nem kötelezettség a tagországok számára - szögezte le a témáról kiadott közlemény.

Bulgária, Dánia, Németország, Észtország és Litvánia külön nyilatkozatot tett, amelyben jelezték, hogy a rendszert nem veszik igénybe, továbbá sürgették, hogy a jövőben törekedjenek az alkalmazás körének szűkítésére. A megállapodás egy kitétele szerint Portugália fenntarthatja kedvezményes áfáját Lisszabon híddíjaira, Ciprus pedig tovább alkalmazhatja a csökkentett kulcsot a palackos gázra is.