Itthon
Nagyvilág
Bűnügyek
Választási eredmények
Gazdasági hírek
Tévé
Politikai könyvek
Jogszabályok

A rovat hírei


Medgyessyt még nem védik testőrök

Kiürülhet a Tetra-kassza kormányváltás előtt

Megszűnt a nyomozás a Gresham-ügyben

Gidófalvi sugározhat a Pannon hullámhosszán

 Az SZDSZ még nem döntött a miniszterekről


Gyorskeresés








Enyhe MSZP-előny Békés megyében
2002. április 8., hétfő, 1:01|Utolsó módosítás: 2002. április 8., hétfő, 4:14

A cikk betűmérete:kisebbnagyobb

A megyében egyetlen képviselőjelöltnek sem sikerült az első fordulóban megszereznie az abszolút többséget. Három körzetben az MSZP, egyben pedig a Fidesz jelöltje tűnik biztos befutónak az első forduló után, három körzetben pedig nyílt a verseny. Listán az MSZP 42,45%-ot, a Fidesz 40,98%-ot kapott.


Békéscsabán szocialista győzelem várható a második fordulóban. Az első forduló után a politikailag újoncnak mondható Molnár László (MSZP) vezet 39 százalékkal. Végh László (Fidesz) azonban csak három százalékkal maradt le riválisától. A mandátum sorsát a harmadik helyen álló Velkey Gábor (SZDSZ), a párt megyei elnöke döntheti el. A szabad demokrata jelölt 9,6 százalékot kapott.

A második számú választókörzetben, Gyulán kiélezett küzdelem várható két hét múlva: az első forduló után a fideszes, volt kisgazda Tóth Imre vezet 45 százalékkal. Tóth Sándor (MSZP) csak 37,7 százalékot kapott, de a második fordulóra neki van több tartaléka. A harmadik helyen végzett Kovács Ágnes (SZDSZ) 6 százalékos eredménye komolyan befolyásolhatja a végső eredményt. A MIÉP és az FKGP itt gyengén szerepelt, ez teheti szorossá a versenyt.

A harmadik választókerületben Erdős Norbert (Fidesz) előnye egyetlen százalék Rácz László szocialista riválisával szemben. A harmadik helyen nagyon jó eredménnyel a független Valentinyi Károly, Mezőberény alpolgármestere végzett, aki 16,5 százalékot kapott. Nem lehet tudni, hogy hívei kit fognak támogatni. A körzet korábbi hőse, Pallag László volt olajbizottsági elnök csak 4 százalékot kapott.

A negyedik választókerületben, Szeghalom környékén szintén kiélezett a küzdelem: Veress József (MSZP) alig több, mint egy százalékkal vezet a fideszes Vígh Ilona előtt. A harmadik helyen végzett szabad demokrata Pelcsinszki Boleszláv a szavazatok 6 százalékát kapta, így az ő eredménye - amennyiben visszalép - döntö lehet április 21-én. Biztosra azonban nem vehető Veress győzelme.

Domokos László (Fidesz, Szarvas)Az ötödik választókerületben, Szarvas környékén Domokos László (Fidesz) tűnik a legesélyesebbnek a végső győzelemre: 46 százalékkal nyerte az első fordulót. Földesi Zoltán (MSZP) 37,5 százalékkal lett második. A harmadik helyen Olasz Imre (MIÉP) végzett 4,5 százalékkal, így majdnem biztos Domokos - a megyei közgyűlés elnöke - győzelme.

 

Vastagh Pál (MSZP, Orosháza)Vastagh Pál volt igazságügyminiszter (MSZP) nyerte Orosházán az első fordulót, 45,7 százalékkal. Riválisa, a fideszes Varga István 38,8 százalékkal lett második. Vastaghnak ráadásul sokkal több a második fprdulós tartaléka, győzelme nagyon valószínű.

A Békés megyei hetedik választókerületben, Mezőkovácsházán nagy fölénnyel vezet Karsai József (MSZP): a szavazatok 44,5 százalékát kapta. Messze lemaradt mögötte Hanó Miklós (Fidesz, ex-kisgazda), csak 28 százalékot kapott. Karsai esélyeit tovább növelheti, hogy a harmadik helyen Nagy Béla (SZDSZ) lett, 12,5 százalékkal.

[origo]



Nyomtatható verzió

  Írjon nekünk!  Médiaajánlat  Impresszum  Súgó  
Az [origo] kiadója az Axelero Rt. © Minden jog fenntartva Adatvédelem



Magyarországról

megyék

települések

közigazgatás

politikai szervezetek, pártok

politikusok

magyar lapok, elektronikus újságok

politikai, közéleti és kulturális lapok

televíziós társaságok

médiasztárok

online rádiók

diákszervezetek






UR9403204777335 UR9403204777335 &dc=2" width="1" height="1">