Lezárták Bajnaiék bulihelyszínét, de nem dolgozik ott senki

madách tér együtt pm lezárás építési terület
Váratlanul építési területté nyilvánították az Együtt-PM április 6-i eredményvárójának helyszínét
Vágólapra másolva!
Pénteken elkordonozták azt a területet, ahol az Együtt-PM tartotta volna az eredményváróját. Munkának nincs nyoma a területen, és felirat sem jelzi, meddig és miért lesz lezárva a rész. Az önkormányzat szerint azért kérte a kivitelező az érintett rész lezárását, hogy a munkagépeket ott tárolják. 
Vágólapra másolva!

A VII. kerületi önkormányzat váratlanul építési területté nyilvánította az Együtt-PM vasárnapi eredményvárójának helyszínét, a Madách térnél lévő Madách Imre utcát - írja a szövetség közleménye.

A Rumbach Sebestyén utca és a Madách tér közötti rész tudósítónk szerint valóban le van zárva, de semmilyen információ nincs kiírva arról, hogy miért zárták le a területet. Munkások nincsenek ott, a munkának sincs semmi nyoma, mindössze két üres sittes konténert lehet látni szombat délután.

Váratlanul építési területté nyilvánították a helyszínt Forrás: Együtt Sajtó

Az egyik ottani kocsma pultosa tudósítónknak azt mondta, hogy úgy tudja, pénteken napközben zárták le a területet, de azt nem tudja, miért. Egy, a szomszédos utcában lakó nő úgy tudja, hagy valamikor majd át akarják alakítani az utcát sétálóutcává. A közeli, felújítás alatt álló Madách tér teljesen fel van túrva, de ott jelzik is táblák, hogy az önkormányzat beruházásáról van szó. A téren szombat délután is zajlott a munka, de a frissen elkordonozott részen semmi jele a munkának.

Felhívtuk a sittes konténerek oldalán található telefonszámot, ahol közölték, hogy szombaton vitték a helyszínre a konténereket. A cég munkatársa azt mondta, nem tudja megmodani, hogy ki rendelte meg a konténert, mert már nincsenek benn az irodában, és ez az információ a számítógépben van.

Az Együtt-PM szerint ők már hetekkel korábban bejelentették, hogy hol szeretnék tartani a vasárnapi eredményvárójukat. Azt írták koradélután, hogy ha szombat délután 4 óráig nem bontják el a kordonokat, az Együtt-PM hivatali visszaélés miatt feljelenti az önkormányzatot.

A párt szerint amikor bejelentették a rendezvényt a rendőrségnél, azt mondták nekik, hogy meg kell vizsgálniuk, hogy a környék felújítási munkálatai nem érintik-e a bizonyos területet, de „meggyőződtek arról, hogy a kiválasztott” részen nem lesz útfelújítás.

A rendőrség mindössze annyit közölt az Origóval, hogy ők tudomásul vették a bejelentést, de arra egyelőre nem válaszoltak, hogy valóban megvizsgálták-e, hogy lesz-e útfelújítás. Azt mondták, ezt a kérdést e-mailben kell feltenni.

A VII. kerületi önkormányzat az MTI-vel azt közölte, hogy a Madách Imre útra semmilyen építési engedélyt nem adott ki, ilyen megkeresés nem volt. "A közterületek ideiglenes lezárására kizárólag a környéken folyó munkavégzéssel összefüggésben került sor" – állította az önkormányzat.

Az önkormányzat szerint Madách tér felújításával összefüggésben a kivitelező a munkagépek és a szállítójárművek elhelyezése miatt kérte a Madách Imre út részleges közterület használati engedélyének kiadását. Arról pedig nem volt tudomásuk, hogy az Együtt éppen ott tartotta volna az eredményváróját.

A Madách téren zajló építkezés melletti kerítésen lévő tábla szerint a kivitelező a Parkfenntartó- Kertészeti és Szolgáltató Kft.. A cégnyilvántartási adatok szerint ez a cég jelenleg egy cég és több magánszemély tulajdonában van, de 2011 előtt a Fővárosi Önkormányzat egyik cége, a Főkert tulajdonolta. Próbáltuk elérni a céget a táblán megadott telefonszámon, de nem vette fel senki a telefont.

Az önkormányzat délután 6 után azt közölte az Origóval, hogy március 27-én, két nappal a Madách tér felújítása után kérte a kivitelező a Madách utca lezárását. Bár délután 5-kor munkatársunk még egy munkagépet sem látott a kordon mögött, az önkormányzat szerint szombattól kerül sor a munkagépek tárolására.