A baloldaliak, akik igazán nagyot buktak

Vágólapra másolva!
34 baloldali jelölt rosszabbul teljesített a választásokon, mint a baloldal listája ugyanabban a választókerületben. Vagyis ennyi jelölt kapott kevesebb szavazatot, mint az összefogás listája. Az összesítés szerint a legjobban teljesítő tizenöt között nyolc MSZP-s és hat Együtt-PM-es szerepel.
Vágólapra másolva!

Egy egyéni képviselő helyi népszerűségét, kiválasztásának sikerességét az is jelzi, hogy a választókerületében mennyivel több szavazatot tud gyűjteni, mint a pártja. A baloldalon különösen érdekes, hogy az összefogás egyes jelöltjei mennyivel több vagy kevesebb szavazatot kapott, mint a Kormányváltás listája.

Az összesítésből kiderül, hogy a 106 választókerületből 72-ben jobban szerepeltek az egyéni jelöltek, mint a baloldali közös lista. Arányaiban a legjobban a sárvári MSZP-s jelölt, Fehér László teljesített: ő egyéniben 10 371 szavazatot szerzett, pedig a baloldali lista csak 8913 szavazatot kapott. Neki így sem sikerült megnyerni a körzetét.

A második legjobb egyéni jelölt az angyalföldi győztes, Hiszékeny Dezső: 26 439 szavazatot kapott, és ez majdnem háromezerrel több, mint a listás voksok száma (23 579). A jól teljesítők között az első 15-ben nyolc MSZP-s, hat Együtt-PM-es és egy DK-s, Kuncze Gábor szerepel.

JELÖLTPÁRTA JELÖLT SZAVAZATAIA LISTÁS SZAVAZATOKA KAPOTT VOKSOK ARÁNYA

Sárvár

Fehér LászlóMSZP10 3718 9131,16
XIII. kerületHiszékeny DezsőMSZP26 43923 5791,12
K.félegyházaGarai IstvánMSZP7 2056 4891,11
SzigetvárNagy AttilaMSZP11 80610 6491,11
SzegedBátyai EdinaEgyütt–PM16 18514 7351,10
BajaTeket MelindaEgyütt–PM9 6628 8791,09
GyőrFábián GyörgyMSZP12 41011 4631,08
NyírbátorHelmeczy LászlóEgyütt–PM7 8927 2971,08
TapolcaHorváth JózsefMSZP11 29310 4681,08
Szigetsz.miklósKuncze GáborDK16 65515 4541,08
XVI. kerületKarácsony GergelyEgyütt–PM19 09217 7421,08
DombóvárTigelmann PéterEgyütt–PM8 5647 9971,07
XX. kerületHiller IstvánMSZP18 00916 8711,07
SzentesKomáromi ZoltánEgyütt–PM9 9719 3691,06
SzombathelyNemény AndrásMSZP13 69812 8831,06

A 106 egyéni jelölt közül 34 olyan baloldali jelölt volt, aki kevesebb szavazatot szerzett, mint az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP lista. Az alulteljesítők közül 24 MSZP-s, 6 DK-s és 4 Együtt-PM képviselőjelölt van. Ők szerepeltek a legrosszabbul, az utolsó tízben 7 MSZP-s, két DK-s és egyetlen Együtt-PM-es szerepel:

JELÖLTPÁRTA JELÖLT SZAVAZATAIA LSITÁS SZAVAZATOKA KAPOTT VOKSOK ARÁNYA
V. kerületKerék-Bárczy SzabolcsDK14 51114 9880,97
SárbogárdEcsődi LászlóDK5 6555 8690,96
BudakesziSzabóné Müller TímeaMSZP15 78916 5470,95
HajdúszoboszlóBangóné Borbély IldikóMSZP6 9377 3200,95
HatvanKorózs LajosMSZP10 39510 9690,95
KiskunhalasTörök ZsoltMSZP7 0217 4120,95
GyöngyösSós TamásMSZP11 46012 1420,94
SalgótarjánBoldvai LászlóMSZP12 64213 5400,93
KörmendWrzava PálEgyütt–PM6 1486 6140,93
H.vásárhelyVarga PéterMSZP9 1569 8510,93

Az adatok szerint a legtöbb alulteljesítő jelöltet az MSZP adta (24-et), de nekik is volt a legtöbb jelöltjük (71). Így érdekesebb azt nézni, hogy az egyes pártok jelöltjeinek hány százaléka teljesített alul. Az összesítés szerint az MSZP-sek 33,8 százaléka (24 jelölt), illetve a DK-sok 46,2 százaléka (6 jelölt) szerepelt rosszabbul, mint a lista. Az Együtt-PM-nek kevesebb oka van a szomorkodásra ebben az összevetésben: a 22 jelöltjük közül 18 túlteljesített, és csupán négy jelölt (18 százalék) szorul alulteljesítők közé.