Az MFB lehet a magyar vállalkozók bankja

Vágólapra másolva!
A kormány a Magyar Fejlesztési Bank "ernyője" alatt egységes intézményrendszert hozna létre, amely egyebek mellett a magyar vállalkozók számára hiteltermékeket biztosítana, és kezelné az uniós támogatásokat. A fejlesztési bankról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat legkorábban a parlament következő ülésszakán kerülhet napirendre.
Vágólapra másolva!

A kormány keddi ülésén arról döntött, hogy kialakítja azt az egységes intézményrendszert, amely a magyar vállalkozók számára hitel-, tőke- és garancia-termékeket biztosít és az uniós támogatásokat is kezeli - közölte Kóka János gazdasági miniszter a kabinet keddi ülése után. A szándékok szerint a Magyar Fejlesztési Bank válik a magyar vállalkozók bankjává.

Kóka elmondása szerint most is sok száz milliárd forintnyi hitel, és rengeteg uniós pénz áll a vállalkozások rendelkezésére, utóbbi 2007-től, évente három-négyszerese lesz a mostaninak. A forrásokhoz azonban nagyon sok helyen lehet hozzájutni, a vállalkozók nagy része nem is tudja, hol férhetne hozzá a piacon lévő pénzhez.

"Sokkal kevesebb kht.-ra, vezetőre és felügyelő bizottságra és sokkal több szolgáltatásra van szükség a kis- és középvállalkozások számára" - fogalmazott a gazdasági miniszter, aki szerint a változtatással sok százmillió forintos azonnali, és több milliárdos hosszú távú megtakarítás érhető el.

A kormány döntött arról, hogy a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht.-t, a regionális támogatás-közvetítés intézményeit és minden olyan intézményt, amely eddig a vállalkozói tőke- és egyéb pályázati támogatásokban segédkezett, "a Magyar Fejlesztési Bank ernyője alá teszi". "Így alakul ki a magyar vállalkozások bankja, ez lesz a Magyar Fejlesztési Bank új definíciója" - mondta Kóka János.

Az érintett intézmények - amelyek egy része összeolvad - tulajdonosi, felügyeleti kontrollját átveszi majd az MFB. A fejlesztési bankról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat legkorábban a parlament következő ülésszakán kerülhet napirendre.