Már most hiányzik Ágica

Vágólapra másolva!
A tegnap beköltözött Ágica barátnői már most érzik beszédes társuk hiányát. A tegnapi ünneplés után egyedül Réka volt talpon ma reggel, hogy elmondja, véleménye szerint Ágica milyen kapcsolatokra számíthat a Villában.
Vágólapra másolva!

- 4 éve ismerem Ágit, ennek ismeretében mondhatom, a beszavazó show-n teljesen önmagát adta. Egy kicsit féltem attól, hogyan adja elő hétéves kapcsolatát, de ez is rendben volt. A szakítás fél éve történt, minden úgy igaz, ahogyan Ági elmesélte. Azóta sincs senkije, keresi az igazit, ehhez a fiúhoz már nem menne vissza.

Forrás: RTLKLUB

Mit szólsz ahhoz, hogy Ágica Segalt választotta alvótársául?
- Biztos voltam benne, hogy őt fogja választani, hiszen mindketten miskolciak. Kicsit azért félek, hogy előbb-utóbb valamilyen konfliktus lesz közöttük, hiszen Segal már Pandorának is beszólt, ezt bármikor Ágival is megteheti. Szerintem azért Segallal sokat fognak együtt hülyéskedni, bár igazán csak most fogják megismerni egymást.

Milyen lesz Ágica kapcsolata Pandorával?
- Nem lepődtem meg azon, hogy Ági rögtön azt mondta Pandorának, nem kellett volna Tommyboy-jal már az első este kikezdeni. Ági mindenkinek rögtön megmondja, amit gondol. Szerintem Ági lesz az egyetlen nő a Villában, akivel Pandora el tud majd beszélgetni. Ági megértő lesz, meghallgatja, de lehet, hogy egy idő után már unni fogja Pandora sirámait.

Hogyan jön majd ki Ágica Tommyboy-jal?
- Közeli kapcsolat biztos nem lesz köztük. A többit még nem tudom.

Mi a helyzet Frenkivel és Szilvivel?
- Szerintem velük is jól kijön majd, nem lesz gond. A lány eléggé szabadnyelvű, mint Ági. A fiúra biztos nem fog rámenni, így nem lesz konfliktus a két lány között, együtt fognak főzőcskézni, jó lesz.

Milyen jótanáccsal láttad el Ágicát a beszavazó show előtt?
- Én csak arra kértem, hogy ne feküdjön le senkivel. De ez tőle függ, ha valaki közel kerül a szívéhez, lehet, hogy ez is megtörténik. Talpraesett nő, nem féltem semmitől. Nem féltés van bennem, hanem egy kis hiány. Tényleg nagyon beszédes, a telefonálások, az sms-ek neki és nekünk is hiányozni fognak. A mi kis baráti társaságunkkal minden este együtt nézzük majd a tv-t, gyűjtjük a cikkeket és ha lehet, majd sms-eken keresztül üzenni is fogunk Áginak.