Segal nem segít Ágicának

Vágólapra másolva!
A tegnapihoz hasonlóan töltik az estét lakóink. Pandora és Tommyboy együtt izzad, de csak a súlyok alatt, Frenki és Ágica vízszintesben, Segal és Szilvi pedig a szaunában. Makrancos üzletasszonyunk nem sokáig bírja a fekvést, de ahhoz túl fáradt, hogy feltalálja magát.
Vágólapra másolva!

"Komoly szekció lesz itt. Észre sem veszed és lemorzsolódnak emberek, viszont lesznek, akik minden körülmények között melletted maradnak. Egyszer majd, akik lemorzsolódnak, megjelennek, és akkor azt kell mondanod, hogy: ccc. Én inkább leszek a kutyák királya, mint a királyok kutyája. Én a rockzenén nőttem fel." - ad tanácsot kéretlenül az eladólánynak.

Forrás: RTLKLUB

Ezután Ágicára terelődik a szó. Vagy eddig is ő volt a téma? Mint megtudtuk, a miskolci motoros és az üzletasszony korábban már ismerték egymást: "Kint segítettem neki, hogy lelkileg végig tudjon csinálni dolgokat, de itt bent nem lehetek az apja. Itt a lét a tét!" - jegyzi meg körszakáll a lánnyal kapcsolatban, aki ez idő alatt békésen szendereg a nappali kanapéján.

Forrás: RTLKLUB

A mélyálom fázisát azonban nem tudja elérni, így kis idő elteltével beszélgetni kezd a Villa sportembereivel. A párkapcsolatokról, a külsőségekről és úgy általában az ápoltságról. Egy váratlan pillanatban Ágica hirtelen ránéz Frenkire és kifakad: "Vigyorgunk egymásra, mint két idióta és nem csinálunk semmit. Ezek itt edzenek, a másik kettő szaunázik, mi pedig..." Frenki egy újabb aranyköpéssel kápráztatja el a lányt, s társait: "Nem akarsz inkább nasizni?" Akar. Mindenki. Hiszen vasárnap van. Éljen!