Ági és a férfiak

Vágólapra másolva!
A carbonara spagetti legnagyobb hazai híve tegnap feldühödött, mikor a frissen bekerült Leo rögvest az ő ágyát vette célba. Ma már harmonikusabb a kapcsolatuk, így Ágica hosszú, önmarcangoló, önelemző monológgal rukkol elő. Megtudjuk, mi volt a pasikkal.
Vágólapra másolva!

A miskolci lány előbb elmeséli, hogy volt egy hosszú, hét évig tartó kapcsolata, ám a fickó lelépett és egy hétre rá már más nővel kavart. Ágit ez szerfelett bosszantotta, így szabadságát visszanyervén szolidan pasizni kezdett: - Az első nagyon korán jött, akkor még bennem volt a korábbi barátom. Azt elrontottam, vége lett. Én még a volt barátom után sírdogáltam és ezt sok férfi nem tűri. Utána egyedül voltam, majd jött egy srác, de nem lettem szerelmes, pedig jó fiú volt. A lényeg, hogy nem sikerült.

Forrás: RTLKLUB

Új képek

- Mielőtt behívtak volna ide, összejöttem Macikával - folytatja az aerobic híve, közben Leo alig jut szóhoz. - Nagyon hasonlít rád és ezért majdnem elájultam, mikor bejöttél. Nagyon szimpatikus vagy nekem, örülök, ha átjössz hozzám, de az nem megy, ahogy tegnap csináltad, hogy bejössz és bejelented, hogy mellettem alszol. Én egyáltalán nem ismerlek, de amíg van üres ágy, addig aludj az üres ágyon. Nem jó így, mint ahogy te csináltad.

- Elhiszem, hogy kellemetlen volt a szitu, de ha elmondod ugyanezt tegnap, akkor nincs ez a probléma - bólogat az egyetlen diplomás lakó, de közben már az újabb akciókat tervezgeti.