Vágólapra másolva!
A délutáni tunyulás közepette Segal csak megunta, hogy a filmekről beszélgessenek, úgy vélte itt az ideje, hogy a vezérhím újra kijelölje territóriumát. Először Leónak célozta szinte akár fenyegetésnek is hihető kijelentéseit. 
Vágólapra másolva!

"Nekem utána vissza kell mennem oda, ahonnan jöttem, lehet, hogy biztonsági őr leszek, és meg kell őriznem egyértelmű tekintélyemet, belemegyek sok dologba, de ha valamihez nincs kedvem, akkor azt nem fogom megtenni, ne erőltessétek!"

Leo nem igen tehetett mást, tudomásul vette...

Forrás: RTLKLUB

Aztán az egész társaság nekilátott készülődni az új lakó fogadására, a lányok órákig tollászkodtak, Szelence szőrtelenített, Szilvi szolizott, Segalnak a szauna maradt. Ágica vette a bátorságot, benézett mellé. Vesztére. A keményfiú nekiesett:

"Én nem akarom Miskolcot kettéválasztani, én azt szeretném, hogy ha te gondban van ebben a játékban, akkor egész Borsod álljon ki melléd, még akkor is, ha majd ki kell hívnom téged."

Forrás: RTLKLUB

Aztán kiselőadást tartott neki betyárbecsületből, borsodiságból, próbálta rávenni Ágicát, hogy véletlenül se szóljon be neki semmilyen félreérthetőt, pláne nem a háta mögött, mert ha azt vágják be a tévében, pont úgy, akkor még mit gondolhatnak otthon, "két miskolci tartson össze, megértettük egymást?!"

Szerencse, hogy Pandora nem járt arra, a borsodi bivaly bizonyára neki is megmondta volna a magáét, és az nem szívesen rakta volna ki a tévébe...