Vágólapra másolva!
Agatha Christie emlékének adózva Háccsó szándék címmel krimit forgatnak a Villa lakói. A cselekmény Pandora hátsója körül bonyolódik, többen meghalnak, Ágica nyomoz. Kamera indul.
Vágólapra másolva!

Több óráig tartó, fülsiketítő hangzavarban nagyvonalakban megszületett a forgatókönyv. Az első jelenetben Frenki mint hulla fekszik a fürdőszoba kövén, Marcsi bejön, sikít, majd kirohan. A stáb hosszasan elszórakozik a kezdő kép beállításával: hulla a megfelelő pózban, kellő vérrel, operatőr jó helyen. Leo a rendező, Csaba az operatőr, Szilvi a kellékes és asszisztens.

Forrás: RTLKLUB

Közben Segal a kanapén osztja az észt Marcsinak: "Ne ítélj elsőre, ez a lényeg", majd Pandorának: "Ha valaki nem látott még ilyet, ne vállalja". Pandora, aki sokat tud a filmezés rejtelmeiről, buzgón helyesel, és bölcsen közli, hogy nem ez a legnagyobb probléma.

Ágica sapkával a fején, bajusszal az orra alatt készül a nyomozó szerepre, de sokáig kell várnia, mivel az első jelenet forgatása csaknem fél óráig tart. Frenki vérbe fagyva fekszik a fürdőszoba kövén, rövid időn belül Segal és Tommy is megfordul a helyiségben, de nem veszik észre, hogy valami nem stimmel. Marcsi viszont éktelen sikítozásba kezd, amikor meglátja lakótársa holttestét, de csak Pandora az, aki veszi a bátorságot, és bejelenti a rendőrségen az esetet.

Forrás: RTLKLUB

Fotógaléria: Klikk a képre!

Egy óra alatt eddig jut el a Villa stábja a cselekményben. A sűrű órába azért némi konfliktus is belefért: Frenkinek minden porcikája elzsibbadt a kényelmetlen hullapóztól, Szilvi belebonyolódott a csapó számozásába, az operatőrök a rendező kritikai érzéke miatt rendre váltották egymást, és Pandora is felfortyant, amiért nem kapott kellő instruálást a jelenetében.