Katka kedvence: Leo

Vágólapra másolva!
A csendes, visszahúzódó Katka csak úgy hadart a Riportszobában. A VillaNővérnek bevallotta, nem talál igazi beszélgető partnert a Villában. Ez alól talán csak Leo kivétel.
Vágólapra másolva!

Katka szerint vannak problémák a Villában, az ok pedig az, hogy a "hangadó emberek, mint például a Segal meg az Indián" nem engednek teret a többieknek. A komolytalan, sokszor gusztustalan témákhoz pedig nem szeretne hozzászólni. A szőke lánynak a kialakult klikkek is gondot okoznak, elárulta, sokszor úgy érzi, egyik társaság sem kíváncsi rá. Az otthon mindig a középpontban forgolódó Katka visszafogottságának másik oka az, hogy nagyon ügyel rá, milyen képet alkot róla a televízión keresztül barátja, akivel még nem volt lehetőségük alaposabban megismerni egymást.

Forrás: RTLKLUB

Így vélekedik Katka lakótársairól:
Pandora nem lát bennem barátot, nem nagyon akar nyitni felém. Ez engem zavar. Ma megbeszélem vele, remélem, nem veszünk össze.
Segal azt mondta, nagyon aranyos, egyszerű, kedves lány vagyok. Ez valamennyire igaz, de a barátom miatt nem lehetek annyira felszabadult. Nagyon friss a kapcsolatunk, nem biztos, hogy tudná, mit csinálok viccből, és mit komolyan. Néha szükségem van arra, hogy valakihez hozzá bújjak, Tommy fel is ajánlotta a segítségét.

Milót öcsémmé fogadtam, ez érzelmi kielégülést ad.
Marcsi nagyon hülye csaj, aranyos. A végletek embere. Nagyon szeretem, barátságos és érzékeny.
Szilvi a Mami.
Ágicával minket az edzés hozott össze, meg a fogyókúra. Amikor bejöttem, nagyon örült nekem, de később már nem éreztem, hogy lépéseket tenne azért, hogy jobban érezzem magam. Sok mindenben egymásra találtunk, a kapcsolataink kezelésében is nagyon hasonlítunk.

Leo az egyetlen ember, aki szinte olvas a gondolataimban. Nem is kell mondani semmit, mert úgyis tudja, mit gondolok. Mindenkit piszkál, sokszor megmondja a véleményét. Úgy érzem, ő itt nem érzi jól magát.
Tommy az ágytársam, ő vigyáz rám éjszaka. Nehéz dolga van, mert horkolok. Rendes, kicsit magamutogató, de jól áll neki.
Milo pikkpakk beilleszkedett, mindenkivel kedves, próbál mindenben segíteni.
Segal olyan, hogy meglátod és megijedsz tőle. De érző szíve van.