Indián első vallomása

Vágólapra másolva!
A rézbőrű lakót először hívta riportszobába  a Villanővér. A utolsó rokker jól van, komálja Segalt, magát cirokseprűnek tarja, és szemmel követi a törzsek alakulását is.
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

A játékról és saját magáról:
"Én nagyon meglepődtem, hogy bekerültem, most kezdtem el ezen gondolkodni, ahogy esik, úgy puffan, nem szoktam előre gondolkodni. Mindenesetre hülyülünk, ha komolyan vennénk, akkor bekattannánk."
"Én egyszerű vagyok, mint a küszöb, vagy a cirokseprű."
"Nem az erő számít, azoknak szoktam segíteni, akik hátrányba kerülnek, mint például Pandora a kötelező mosogatással."
"Én nem szorultam még segítségre."
A legjobb cimbiről:
"Segal, hát miatta vagyok itt. Mind a ketten nagyon alulról kezdtük, ő vitte valamire én nem, de a bulizásban egyetértünk, rettentő őszinte, vele maximálisan egyetértek. Jó, hogy végig lehet baromkodni Segallal az egészet, nagyon jól megértjük egymást. Ha esetleg Segal kiesne, akkor itt elég nagy harcok lennének, mert már alakulnak a törzsek."
A rokonszenvesekről:
Pandi: "Kellemesen csalódtam benne, szeretetéhes lány."
Frenki és Szilvi: "Csuda egy pár, Frenki tud dilizni, bulizni, Szilvi mindenki édesanyja, mindenkire figyel, segít."
Aki annyira nem:
Leo: "Na ő már kicsit furcsa, többnek akar látszani, mint ami, számító, ő akar lenni a vezér, de Segal az, és ezt nem bírja."
A többiek csak pár szót érdemeltek:
Ágica: "ő még nem engedte el magát, visszahúzódó, még nem tudja, mit akar"
Marcsi: "nagyon fiatal, aranyos"
Milo: "nagyon fiatal, gyerekes"
Katka: "nem meri megmutatni, mi ő valójában"
Csabi: "egyszerű, de korrekt ember, nagyon várta Anettet"
Tommyboy: "csendes, teszi a dolgát, figyel, jó arc"
Anett: "még csak most jött be, szégyenlős"
Kit szeretne utolsó lakónak:
"Én azt szeretném, ha lenne egy nő közénk Segallal, mert eddig mindenki elmenekült tőlünk. Nem tudom meddig bírom nő nélkül, de visszafogom magam, mert ha lefeküdnék bármelyik lánnyal, a haverok megveregetnék a vállam, a lányt meg lekurváznák."