Éjjel legények

Vágólapra másolva!
Nagy a csapat, most már jellemzően sok kis történés folyik a Villa több pontján. Lessünk csak bele itt-ott: a nappaliban egy kis gombfoci , a fürdőben zuhanyhíradó , a mosókonyhában...Khm. Szóval egy kis gombfoci a nappaliban...
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

Katkára rájár a rúd: Pandi rászólt, hogy tartsa magát távol Tommytól, pedig Katka tisztázta, hogy nem akar semmit senkitől, tudjuk, várja Justin.

Jenny füllent, hogy volt egy olyan ismerőse, aki azt mondta "Olyan depi vagyok, hogy öngyi leszek", oszt az is lett.

Marcsi lecsap a témára: "Nem az van, hogy nem tudnék öngyilkos lenni, az a helyzet, hogy nem akarok."

Anett: "Nagyon csalódtam, négy évig voltunk együtt, kirúgtam, szóval nem vagyok szerencsés pasi téren." És nem is akar már tőlük semmit.

Segal lebutázta Pandit, ez a lánynak nagyobb sértés, mintha leszajházta volna, ő maga vetette ezt a borsodi szemére, aki persze kimagyarázta magát.

Segal még mindig igen büszke a kavarásos sportteljesítményére. Marcsi nagyokat kacagott azon, hogy lehetett ilyen naiv, de örült neki, hogy közeledtek Leóval egymás felé.

Végül egy kis szópárbaj plátói szerelmespárunk ajkairól:

- Nincs benned annyi férfiasság, hogy idegyere felkapjál és odavágjál az ágyra!
- Na látod ez igaz, de benned sincs annyi nőiesség, hogy idegyere, leülj mellém az ágyra és főzzél nekem egy jó vacsorát.