Fölényben a sötétek

Vágólapra másolva!
A Villa és a csapat felosztása után, rövid sminkelés, feketébe öltözés és sütés következett. Azt, hogy hogyan készülhetett el hamarabb másfél kilogrammnyi véres hurka, mint ugyanennyi riszfelfújt, csak lakóink tudnák elmondani.
Vágólapra másolva!

Miután a sötét oldal alattvalói feketébe öltöztették testüket és fejüket, gasztronómiai jártasságukat fitogtatta a két csapat. Míg az "Ők" csoportnak - tehát a jóknak - rizsfelfújtat kellett készíteniük, az "Azok" csapatnak - Segal, Indián, Pandora, Anett, Marcsi, Frenki, Milo - egy nagy adag véres hurkát kellett összedobniuk.

Forrás: RTLKLUB

Mindkét finomság receptjét megkapták, így nem okozott nagy problémát a kaják elkészítése. Az már sokkal inkább, hogy megosztva kellett az ételt a sütőben elhelyezni. Az sem könnyítette meg a munkálatokat, hogy - ahogyan a Villa minden helyisége - a konyha is két részre lett osztva, s csak a saját térfélen található eszközöket használhatták.

Forrás: RTLKLUB

Fotógaléria: Klikk a képre!

De hála Ágica leleményességének és Segal pofátlanságának, percek alatt a sütőbe került a finomság, s ugyanez történt a disznósággal is. Míg az étel elkészült hanyattfekvéses 'váltsuk meg a világot!' elmélkedések és lapos pislogások lepték el a Villát. S, hogy mi történt ezután? Nézzétek meg a "Fekete sereg" című videót.