A 35. nap a VV1-ben

Vágólapra másolva!
Mivel némiképp eseménytelen a 35. nap délelőttje - csak csipás szemek néznek ki álmos fejekből és tétova, halk dörmögés hallatszik - megnéztük, mi történt a Való Világ első szériájában, ezen a napon. Csipetnyi nosztalgia: a nap legjobb szövegeivel kezdjük.
Vágólapra másolva!

"Meg fogom keresni a legváratlanabb pillanatban. Számon fogom kérni további fejlődését" - mondja Nikiről a tanító bölcs, Lorenzo az ágyban hemperegve, azt gondolván, hogy ő új szellemi sztrádát épített a lánynak, min végig lehet suhanni.

"Felállok és kimegyek a p.csába és lesz.rom, ami itt megy" - szól az intelligens, érzékeny Ágika éjjel egykor, keserűen bambulva a sötétbe.

"Brúnó be van lassulva. Mit adsz te ennek, morfiumos legyet?" - Majka kérdése Okihoz, az akváriumba zárt két pók harcát figyelvén.

Forrás: RTLKLUB

"A kis piros tréninged is nagyon jó. Nyugodtan itt hagyhatod" - Györgyi szavai Nikihez, három órával a párbaj előtt, mikor nem lehetett tudni, ki a kieső.

"A tegnapi nem volt nagy berúgás, saját lábamon mentem el az ágyig. Igaz, mások támogattak" - Oki vallomása a csütörtök esti bestiális berúgásról.

"Miért százzal dobsz meg? Bereped az állam!" - méltatlankodik Majka, mert Oki erősen dobja felé a sósmogyorót.

"Hát, tudom, hogy dugásról nem lehet szó" - Oki szabadkozva, mikor búcsúzkodni kell Nikitől, így röpke aktus helyett csak átkarolja.

"Nem megyek a jacuzziba. Tele van kukisz-fikusszal" - Györgyi így utasítja vissza a vízben pucéran hempergő fiúk invitálását, bizonytalan anyagok esetleges jelenlétére utalva.

"Ezt biztos valami fekete testvérem írta!" - rikkant Majka, hallván egy számára kedvező szövegű sms szövegét.

Forrás: RTLKLUB

"Belém szeretett a Groovehouse-s Zsolti!" - meséli lelkesen élete egyik nagy sikerét Ági, amire Lorenzo furcsa arccal reagál.

"Szerintem Szabolcs nincs tisztában a hajlamaival, azért rinyál állandóan, hogy hozzámér, hozzámér!" - mutat Majka Szabira, aki néha neheztel, mert Oki kövér, ámde igen pucér teste rendre hozzásimul a víz alatt.

"Amikor először találkoztam halottal, azt nem hittem el!" - Majka mesél egy kellemetlen élményéről éjjel kettőkor.