Segal vagy Katka?

Vágólapra másolva!
A honlapon 20 ezer szavazatot regisztráltunk és a nagy többség szerint Segal nem volt valami merész, vagány figura a kihívás során. A netes tábor gyávának tartja őt, ez viszont a szőke ceglédinek hozhat pár voksot.
Vágólapra másolva!

A VV1-ben Szabolcs a játék végéig el tudott evickélni anélkül, hogy kihívta volna Lorenzót vagy Okit, azaz igazából nem találkozott komoly ellenféllel. Nikivel, Leslie-vel próbálkozott, a merész erőfelmérőt pedig kerülgette, mint Jacko a kis lurkókat. Így is megnyerte az első szériát - holott a kötelező Finálét leszámítva minimálisra szorította le a kockázati tényezőt.

Forrás: RTLKLUB

Segal is ezt a taktikát választotta: nem hívta ki a szeszélyes, nagyszájú, hisztis Szilvit, nem válaszolt a népszerű Tommyboy jelére és a kétes megítélésű, ám szintén rafinált, talpraesett Pandorát sem merte bántani, holott tőlük is kapott szavazatot. A miskolci motoros taktikázott, mint a bokszklubok a rivális megválasztásakor: régi ellenfelét, Leót sem piszkálta, ellenben kihívta a leggyengébbnek vélt Katkát.

Forrás: RTLKLUB

A netes tábor 43 százaléka szerint gyáva volt és további 25 százalék szerint megfutamodott Szilvi elől. 20 ezer voks után csak 1800 válaszadó véli úgy, hogy jellemes lépés volt. Felesleges hosszan spekulálni, számolgatni. Néhány órán belül kiderül: Segal bölcsen kombinált vagy e megfontolt, óvatosnak tűnő lépésével saját csapdájába esett?

Segal Katkát és Milót hívta ki. Hogy vélekedik erről?

Bátor, jellemes tett volt. - 1842 szavazat - 9.1 %
Gyáva lépés volt Segaltól. - 8817 - 43.5 %
Megijedt Pandorától és Tommytól. - 610 - 3.0 %
Szilvit kellett volna kivinnie, de nem merte. - 5165 - 25.5 %
Ki az a Segal?!? - 3830 - 18.9 %

Összesen: 20264 voks