Vágólapra másolva!
Segal az elsők között költözött be a Villába és elsőként távozott. December 30. és február 6. között harmincnyolc napot töltött lakótársai társaságában.
Vágólapra másolva!

2003. december 30.: 23774 szavazattal a beszavazó show fenegyereke, a motorőrült miskolci vállalkozó, Segal nyerte el a nézők szimpátiáját. Bár a stúdióban a három jelölt közül ő volt a legcsendesebb, könnyűszerrel győzött Ákos és Zsuzsa felett.

2004. január 2.: Pandora és Segal egymás iránt érzett ellenszenve már a múlté. Nagyon jól megértik egymást, és kommunikációjukat egyáltalán nem zavarja a miskolci motoros állandó másnapos szipogása és köhögése. Bármilyen témában elmerülnek: legyen szó szőrtelenítésről, fogszabályzásról, illetve egészen másról.

Forrás: RTLKLUB

2004. január 3.: Segal nem sokáig bírta nyugton: ébredés után rögtön tánccal kezdte a napot, a reggeli mellett pedig morbid viccekkel szórakoztatta a félálomban pislogó lakókat. A műsor mindenkinek tetszett, a reggelizők egymás szavába vágva mesélték a halott nagymamákat és nagypapákat szerepeltető vicceket. A rögtönzött kis műsor után Segal először a teraszon dohányzókkal próbálta elütni az időt, majd a hálóba vonult, ahol földijével dalra is fakadt: "Ment a hűtlen nehéz fejjel...".

2004. január 4.: "Komoly szekció lesz itt. Észre sem veszed és lemorzsolódnak emberek, viszont lesznek, akik minden körülmények között melletted maradnak. Egyszer majd, akik lemorzsolódnak, megjelennek, és akkor azt kell mondanod, hogy: ccc. Én inkább leszek a kutyák királya, mint a királyok kutyája. Én a rockzenén nőttem fel." - ad tanácsot kéretlenül az eladólánynak.

Forrás: RTLKLUB