Katka Segalról

Vágólapra másolva!
Katka elmesélte a Villanővérnek, hogy néha még neki is hiányzik Segal, de ettől függetlenül sokan felszabadultak, mióta a fiú távozott. 
Vágólapra másolva!

"Tudom, hogy végig azt mondogattam, hogy vissza fogok jönni, de meg kell mondanom, hogy nem hittem benne. Úgy gondoltam, hogy ennyivel nem vezethetek. Nagyon meglepődtem, mikor kiderült, hogy én nyertem. Igazából még nem is sikerült feldolgoznom."

Forrás: RTLKLUB

Az első Párbaj

"Be kell vallanom, hogy néha még nekem is hiányzik Segal. Ezt nem gondoltam volna. Ugyanakkor azt is észre lehet venni, hogy sokan megváltoztak attól, hogy ő nincs itt. Leginkább Anetten látom a változást. Mintha felszabadultabb lenne. Szerintem most sokakból újabb dolgok fognak előtörni."

Forrás: RTLKLUB

"Indin és Frenkin láttam, amikor visszajöttem, hogy nekik nagyon rossz. Indián mondta is, hogy ő fog kimenni legközelebb. Mondhatom, hogy valamennyire mindenkinek hiányzik, de nem beszélünk róla sokat. Mindenki tudta, hogy ennek így kellett történnie. Mindig csak az egyik jön vissza."

"Van azonban egy dolog a párbajjal kapcsolatban, amit nem tartottam igaznak. A Lilu azt mondta, hogy Segal jó csapatjátékos, és hogy nagyon ott volt minden feladatnál. Ezt azért én innen bentről nem így láttam. Legalábbis nem önszántából csinálta meg a feladatokat."