Bokszlecke mindenkinek

Vágólapra másolva!
A szkander-bajnokság kellős közepén vendégek érkeztek a Villába: Kokó és Madár bokszleckéket adott a lakóknak. A felkészülést mindenki élvezte.
Vágólapra másolva!

Nagy üdvrivalgással fogadták a vendégeket a lakók, akik akkor sem lepődtek meg, amikor kiderült, hogy egy műsor kedvéért a bokszolás alapjait kell elsajátítaniuk. Katka és Ágica szendvicseket készített a két vendégnek, majd kezdődhetett az edzés a kertben. A világbajnokok felkészítéséhez szokott profi edző türelmesen magyarázta az alapokat a lakóknak.

Forrás: RTLKLUB

Kokó így nyilatkozott az első edzés után a Riportszobában: Aranyos, kedves fiatal srácok és lányok. Nagyon tetszett, hogy ilyen kitörő örömmel fogadták a bokszot. A lányok között nem láttam kiugró tehetséget, de Pandora és Szilvi szemében láttam, hogy nagyon akarják. A fiúk közül Tommyboy nagyon jó felépítésű, Milo teljesen őrült, ezért nem alkalmas. Indiánnak jó az ütése, Csaba is jónak tűnik.

Forrás: RTLKLUB

Pár perccel később Kokó a nappaliban kiadta a házi feladatot: naponta kell gyakorolni, nem csak a négy kiválasztott bokszolónak - Indiánnak, Csabának, Pandorának és Szilvinek -, hanem minden egyes lakónak, hogy a kondíciójuk alkalmas legyen egy-egy rövid küzdelemre.

A búcsú után asztalhoz ültek a lakók, majd mikor már henyélni kezdtek volna, megszólalt a Való Világ főcímzenéje. Ez nem jelentett mást, mint hogy itt a gyakorlás ideje, mert a koreográfia még nem tökéletes. Azóta szorgalmasan táncolnak, hol Tommyboy, hol Szilvi irányítja a munkát. Senki sem lazsál, a csapatból csak Indián lóg ki, aki feltűnően sűrűn véti el a ritmust.

Forrás: RTLKLUB