Milo: segítettünk egymáson

Vágólapra másolva!
Ma Milót hívták a riportszobába, a Villanővér kiszedte belőle a vallomást, amit már sejthettünk: a szerb néptáncos a lepedő bajnoka is, a paplan alatt Marcsival végülis elcsábították egymást.
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

- A legutóbbi napok legemlékezetesebb pillanatai voltak: a Leo pszi-sebész műtéte az imént, ez az egész Marcsis dolog, meg amikor kiesett Pandora. Mi, a többség Indián mellett vagyunk, nem Pandora ellen, azért, mert előnyére változott Segal kiesése után, tisztelem érte. Úgy vélem, állításával ellentétben van vesztenivalója, hiszen tesz olyan dolgokat, amiket egy 37 éves családapának nem kellene. Marcsi nagyon maga alatt volt, amikor Pandi kiesett, Szilvit meg nem igazán értem, egyik pillanatban így beszél, aztán úgy.

- Marcsival hogy áll ez a történet?
- Nagyon megtetszett nőként, amikor bejött. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, elgondoltam, mi lenne, ha összejönnénk, persze nem tudom, akarom-e ezt igazán itt bennt, aztán még közelebb kerültünk, csók, ilyesmi...
- Aztán a csóknál megálltatok, vagy van valami más is?
- (Mosoly) Van... Elpirultam? Akkor érted, ugye?
- Értem, csak nem tudom valóban mi volt...
- Hát segítettünk egymáson egy kicsit...
(A válasz további része a videón)

- Mások is bújnak hozzám, az nem baj, én is bújós vagyok, de Marcsin kívül mások felé nem közelednék. Nagyon dilemmában vagyok, kint otthagynám Marcsit három nap után, de itt nem tudom ezt megtenni. Ha valaki nem áll hozzám érzelmileg olyan nagyon közel, akkor nem maradok vele.

- Egyébként jól vagyok, valóban jóban vagyok mindenkivel, úgy érzem, engem is szeretnek, anyukám viszont továbbra is hiányzik, sírtam is, mikor megkaptam az üzenetét.