Felajzott lányok!

Vágólapra másolva!
A lányok a focista fiúkról - nem a mieinkről - áradoztak a riportszobában. Elárulták, hogy teljesen lázba jöttek az idegen férfiak látványától.
Vágólapra másolva!

Katka a hatos, Ágica a nyolcas, a többiek pedig a kilences játékosról tartottak kiselőadást. "Jól megpuszilgattuk őket!" - mesélte Katka, aki a Riportszobában is mélyen nyitva hagyta dekoltázsát.

Forrás: RTLKLUB

Foci

"Véletlenül" - hangzott a kicsit suta válasz a VillaNővér azon kérdésére, hogy vajon, miért is. Természetesen a VillaFiúkról is esett néhány szó: "Nem tudtak készülni, mert szőnyeget kellett szőni, meg borítékot kellett ragasztgatni!" - kezdte Marcsika a sopánkodást.

Ágica rögtön lehurrogta: "Nem. Ne felejtsük már el, hogy a magyar válogatott csapattal játszottak. Leo és Indián kivételével a többieknek fogalmuk sem volt a fociról." - védte meg az ifjakat a királynő.

Forrás: RTLKLUB

"A Milo ugyanolyan lökött volt a pályán, mint itt bent." - mesélt Jenny és Szilvi rögtön át is vette a szót tőle: "Oda passzolta a labdát, ahol nem állt senki!"

Ezután lányaink szabadkozni kezdtek, hogy annak ellenére, hogy több percen keresztül a bírót hibáztatták a fiúk vereségéért, imádják Majkát és remélik, "vette a poént".

"Én magamra vállalom, mert én voltam a felbujtó. Üvöltöttünk, hogy szemüveget a bírónak!" - mesélte az anyakirálynő. "Pont akkor, amikor nekünk ítélt szabadrúgást a bíró!" - vallotta be Jenny, de erre az apró kijelentésre senki sem reagált.

Pedig így volt.