Leo és a taktika

Vágólapra másolva!
A ma esti kihívás végeredménye vegyes érzelmeket váltott ki a lakókból. Leo elvonult gondolkodni, Jenny dühöngött. 
Vágólapra másolva!

A kihívás után a dohányosok egyből kimentek a teraszra cigizni, hogy megvitassák az eseményeket. Frenki hangosan gondolkodott, hogy ha Szilvi húga azt mondta, hogy Leót hívja ki a lány, akkor nem is lehet olyan erős a benzinkutas. Indi is folyamatosan azt hangoztatta, hogy higgye el mindenki, hogy nem erős. (Bár azt nem lehet tudni, hogy ezt ő honnan tudja.) Szilvi fel alá járkált és tárgyilagos hangon közölte: "Persze, hogy nem erős. Ezért nem hívtam ki. Minek?"

Forrás: RTLKLUB

Friss képek

Közben az emlegetett srác egymagában ült a nappaliban és gondolkodott. Zakatoltak a kerekek, néha még a fejét is megcsóválta. Anett odatérdelt elé és megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben. Leo kedvesen elutasította.

Jennynek torzult az arca a dühtől, mert igazságtalannak érezte Szilvi beszólását. Folyamatosan hergelte magát és azon volt, hogy ha Szilvi visszajön a cigizésből, akkor nekiesik, felemeli a hangját és igenis megmondja a véleményét. A közgazdász és Katka finoman csitították a felbőszült lány, aki talán mégsem volt annyira dühős, mert úgy döntött, alszik egyet a dologra.

Forrás: RTLKLUB

Az előbb még cigarettázó csapat egy része elment szaunázni, de a témán nem változtattak. Leót kikiáltották főtaktikázónak, sunyinak, olyan embernek, aki csak a pénzre hajt.

A kis csapatot Indián Frenki és Anett alkotta, de hozzá kell tenni, Ágica is ott volt, bár ő bölcsen hallgatott. Frenkin nem lehet meglepődni, mivel a keddi Kiválasztásnál ő már kimondta, hogy nem fél Leótól, és rá is rakta a jelet. Indiánról tudjuk, hogy milyen, ő véleményt alkot mindenkiről és azt azonnal ki is mondja.

Anett viszont érdekes volt. Éppen tíz perccel azelőtt ajánlotta fel segítségét a lelki gondokkal küszködő Leónak, most pedig őt ócsárolja a többieknek.

Három ember maradt, akik nem az esti dolgokkal foglalkoztak. Tommyboy szokásos edzését nyomta a kertben, Milo és Marcsika pedig egymásnak hódoltak a jacuzziban.