Leslie profi akar lenni

Vágólapra másolva!
Leslie élete is megváltozott a Villalét után. Az egykori tánctanár ma már chippendale táncos, illetve profi bokszolónak készül. 
Vágólapra másolva!

Leslie mint mondta, jól érzi magát a bőrében. Még emlékezhetünk, hogy a félvér fiú - mielőtt beköltözött volna az első valóságshow épületébe - tánctanárként tevékenykedett, valamint versenyszerűen testépített.

Forrás: [origo]

Most azonban önmagát menedzselve chippendale táncosként lép fel szinte minden héten. Azt mondja gyakran hívják, mert szájról-szájra terjed a produkciója. Ez azonban csak hétvégi elfoglaltsága ugyanis az egyszerű hétköznapok kemény edzéssel telnek.

Leslie profi bokszoló szeretne lenni és ezért mindent meg is tesz. - "A KSI-ben Fehér Mihály edz, akiről tudjuk, hogy Madárt is a csúcsig jutatta. Azonban Csonttörtő menedzserével Rácz Félixszel is felvettem már a kapcsolatot" - közölte az ifjú versenyző, bár felkészülésének akadályt szabott egy kis baleset.

Jobb karja egy ideig gipszben volt ezért kicsit kimaradt az edzésekből, de jövő héttől újra rákapcsol, reménykedve abban, hogy az igazán nagyok még nem mondtak le róla. Bár az Rtl Klub Sztárboksz című műsorába nem hívták meg, talán még lesz alkalom, hogy érte szurkoljunk. Mindezek mellett van ideje nyomonkövetni a VV3-at, mint lelkes néző.