Igazi amazon

Vágólapra másolva!
Ágica ma kicsit hisztisebb még az átlagosnál is. Nem csoda tehát, hogy minden második percben üvöltözik Leóval. 
Vágólapra másolva!

VillAmazónia alkotmánya pontosan előírja, hogy a férfiaknak úrnőjükkel kell zuhanyozniuk. Ágica ma reggel kitalálta, hogy hajat akar mosni, majd ezt közölte Leóval is. A benzinkutas kicsit húzta álmos arcát, de azért elindult a fürdőbe.

Forrás: RTLKLUB

Meglepetés vacsora

Ott magyarázni kezdett a lánynak valamit a rendről, a tisztaságról a széthullott hajszálakról, ami Ágicát ez esetben nemhogy nem érdekelte, hanem kifejezetten idegesítette. Innen tehát pillanatok alatt eljutottak egy kiadós veszekedésig, ami valljuk be túl sok újdonságot már nem jelent. Gyors szóváltás a játék lényegéről, a szabályok tiszteletben tartásáról és a szív szaváról.

A miskolci lány térdére támaszkodva, arcán igazán fájdalmas arckifejezéssel hallgatta Leót, majd bement a vécébe, magára zárta az ajtót és kikiabált: "Menj ki". Nem kellett kétszer mondani, a fiú már ott sem volt.

Nyugodni azonban nem tudott, később bement a szobába, ahol éppen azzal szembesült, hogy Ágica panaszkodik Marcsinak, hogy azt az egyet kérte Leótól, hogy ma ne idegesítse, mert rosszul van. A fiú mégegyszer megkérdezte: "Megyünk hajat mosni"? Az üzletasszony rá sem nézett csak odavetette: "Nem".

Úgy tűnik Leónak mára ennyi elég volt, ugyanis jelezte szerelmének, hogy ő ugyan megint megpróbált közeledni, de ma már többet nem fog a közelébe menni. A nagyszájú lány visszaszólt - persze csak akkor -, mikor párja már hallótávolságon kívül volt: "Hú de megijedtem".