A törzsek története

Vágólapra másolva!
A tegnap alakult törzsek ma elmondták és elő is adták történetüket, majd a törzslakók fizikai és szellemi beavatáson estek át.
Vágólapra másolva!

Katka, Frenki és Leo törzsének neve: Szauna Túlélők Klubja. "Izzaszt a neve a szigetnek, mert nagyon meleg van. Nagyon sok ember járt a szaunába, lefolyt róluk az izzadtság, így alakult ki az Izzaszt-tó. A szigetről nem tudtunk elmenni. Verejtiszilisz az istennőnk.

Forrás: RTLKLUB

Az első produkció után a mosókonyha törzse - Ágica, Milo és Csaba - következett. "Az ősidőkben a sziget neve a Mindent Habzsoló Lyuk volt. Emberek ezrei jártak oda, mindig otthagytak valami emléket. Eljött egy öreg jós, aki azt jósolta Habzsol-lyuknak, hogy megromlik az étvágya. Jött egy ember, aki megpróbálta megjavítani az étvágyát. Megérkezett királyunk, Bonifác. Évek teltek el, a szigetlakók nem tudtak eljárni a Lyukhoz, ezért a bendőjük megnőtt."

Forrás: RTLKLUB

A nappali lakói - Marcsi, Anett és Indián - is bemutatkoztak: törzsüket Dark Side-nak, sötét oldalnak nevezték el. A rövid jelentek után minden egyes törzsnek beavatási szertartást kellett elvégeznie szellemi és fizikai próbatételekkel tarkítva. Miután mindenki mindent sikeresen teljesített, a törzslakók takarékra kapcsoltak.