Frenki: Katka jó fájdalomcsillapító!

Vágólapra másolva!
Frenki leverten nyilatkozott a Riportszobában: Szilvivel minden reménytelen, Katka szimpatikus, de minden mindegy. Világvége hangulata van az ügynöknek.
Vágólapra másolva!

Szilviről: Lehet, hogy én hallottam félre, de az a szombati mondat, ahogy azt kijelentette, az nagyon rosszul esett. Mi úgy váltunk el, hogy ne teregessük ki még jobban a szennyesünket, és bízzunk benne, hogy talán még jó lesz. Látom a szemén, hogy csak kifelé játszik.

Forrás: [origo]

Nem volt itt a Marcsi Párbaján, nem küldött sms-t, közben jöttek másoktól rossz sms-ek vele kapcsolatban. Vártam volna egy megnyugtató szót. Lehet, hogy tényleg ezt akartam hallani, de tényleg úgy éreztem magam, mintha szíven szúrtak volna. Lehet, hogy csak saját magam pörgetem be, nem tudom.

Forrás: RTLKLUB

Ha most félre is értettem volna Szilvit, akkor is igaz, hogy tudtam, hogy őt kint várja valaki. Majd megbeszéljük, hogyan tovább, de nem szeretném vele folytatni. Katkával sem. De lehet, hogy pont ezzel rontottam el a Szilvivel mindent.