Meggyengült a Mátrix

Vágólapra másolva!
A lázadóknak és az ügynököknek ezúttal a szellemi tudásukra volt szükségük. Míg Frenki és Indián a nappaliban a képernyő előtt ücsörgött, a többiek a mosókonyhában várakoztak. S, hogy miért?
Vágólapra másolva!

Mert különböző témakörökben kérdések villantak fel a képernyőn, melyek egyenkénti megválaszolására 10 másodpercük volt. A fiúk egészen jól teljesítettek. Bár a Varázsfuvolánál nagyon nem voltak képben.

Forrás: RTLKLUB

A kérdés elolvasása után egy kicsit összerezzent a két tökös fickó. "Rigolettóó!" - találgatott Frenki. "Ba..meg, én ilyeneket nem tudok, de Mózárt." - vágta rá Indián, s volt nagy öröm, mikor kiderült, jól tippelt a rocker.

Utánuk következetett Katka és Leo, akik egy kérdéssel kevesebbre tudtak válaszolni, mint az ügynökök. Mindez persze óriási traumát okozott a benzinkutasnak, hiszen nem tudta, hogy melyik városunk a Hűség városa. Sopron helyett Sárospatakot mondta.

Forrás: RTLKLUB

Ezt a harcot az ügynökök nyerték, így összességében meggyengült a Mátrix, de fel nem bomlott. Éppen ezért közösen döntötték el, hogy a Mátrix foglyai láthatják-e a valóságot.

"Mi legyen, várjál, mi legyen?" - dörzsölte a kezét Indián, s nyilván egy újabb tréfán törte a fejét, de Frenkit nem tüzelte fel a lehetőség, hogy újból megviccelhetik a foglyokat, így lazán csak ennyit mondott: "Kő, papír, ollózzuk ki."
Úgy tűnt, a két lókötő belefáradt már a játszadozásba, ezért Tommyboy, Milo és Csaba is levehette a szemfedőt.