Anett megzavarta Frenkiéket

Vágólapra másolva!
Míg Leo és Indián a kertben egymással harcolt, lakóink nem igazán találták a Villában a helyüket. Borzasztóan érdekelte volna őket, hogy mi zajlik kint az udvaron, de a lehúzott redőnyön még sajnos ők sem láttak át.
Vágólapra másolva!

Egy ideig csendben hallgatóztak, majd feladták. Ágica mosogatott és közben nyilván nagyon drukkolt Leónak. Frenki azonban nem sokat agyalt barátján, inkább magára húzta Katkát a hálószobában. A fiú talpig felöltözve feküdt az ágyon, Katka pedig köntösben ült rajta.

Forrás: RTLKLUB

Éppen masszírozni kezdték volna egymást, mikor a szőkeség észrevette, hogy Anett is bent fekszik a szobában. Katka annyira zavarba jött, hogy másodpercek alatt felöltözött, pedig Frenki is és Anett is biztosította őt arról, hogy semmi olyan nem történt, amit szégyellnie kellene. Még nem is. Majd hajnalban, ahogyan szokták.
Ezután megkapták Blikket.

Forrás: RTLKLUB

- Mindig a Pásztor után megy a nyáj, nem Leót kéne zrikálni...
- Leo, meg van győzödve róla, hogy megnyeri, de remélem koppanni fog! Hajrá Indi!
- Ági! Leónak a szavazataid kellenek, nem te! Idáig nem volt ilyen barika veled! Tudta, övé lesz a zöldkendő! Rém naiv vagy! Használd az eszedet is, ne csak a szívedet! Elég átlátszó, amit veled művel! Adri.
- Katka! Most nyertél! LIA
- Leo, nagyon szeretünk, te vagy a legbecsületesebb. Erzsi néni, Kistarcsáról
- INDIÁN! HA PÉNTEKEN KIESEL SZÁJBA RÚGLAK!
- LEO ANNYIRA SZEREPELSZ MÁR, HOGY ÉSZRE SEM VESZED MAGAD KÖRÜL HOGY "FÉRFI" AZ AGICA? TÉRJ ÉSZRE... EP 2090
- Leo! Azért vagy féltékeny Giorgiora, mert Neked nem sikerült bekerülni annak idején a Barátok Közt-be? Rock 'n Roll