Érzelmi gázolás

Vágólapra másolva!
A tegnap esti sms-eket Ágica olvasta fel, bár már előre nyafogott, hogy "úristen, mi vár ránk..."
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

A mosoly csak akkor ült ki arcára, amikor végre kapott valami jót is. Az sms-ek általában Indiánnak és Leónak szóltak. Mindkét párbajozó feszülten figyelte az utolsó üzeneteket. Indián és csapata lelkesen megköszönte, ha valaki nekik drukkolt. Leót többnyire ütötték-vágták, ahol érték, mármint az sms-ek írói, ki is borult, szokása szerint.

Valaki azt írta, hogy Leo a cél érdekében átgázol embereken. Ez bőszítette fel leginkább, később a hálószobában tombolt benzinkutasunk.
- Annyira felháborítóan gusztustalan az egész, hogy reagálni sem tudok. Én gázolok át másokon? Ha olyan lenne a helyzet, szó nélkül kimennék helyetted - mondta mindezt Ágicának, aki próbálta nyugtatgatni.

A fiú kifejtette, hogy ha netán visszajön, akkor a következő célja az lesz, hogy bebizonyítsa, nem gázol át a szerettein. Anettet valaki megint leostobázta, ő pedig elhűlve nézett (bizonyára van, aki azt mondaná: ostobán.) Csabának is jött üzenet, végre. Egy Szandi nevű lány nagyon oda van érte, vagy háromszáz karaktert is írt a lovásznak.