Hetvenhat nap

Vágólapra másolva!
Indián hetvenhat nap után búcsúzott a Villától. Ez alatt barátokat szerzett, bosszankodott, vágyakozott és véleményt nyilvánított. Íme:
Vágólapra másolva!

Január 16.
Kétségkívül érdekes a harmadik játékos is, a 35 éves Indián, akinek nem ez a felvett neve, hanem az "Icsitaki - egy igaz ember". Egy valódi indián főnöktől kapta a nevét, aki, mikor meglátogatta budapesti lakásában, egyúttal meg is áldotta. "Ő a világ legjobb apukája", ezt kénytelenek vagyunk elhinni Indián lányának, főleg ha tudjuk, apukája nem bírja elviselni a hazugságot. "Itt az ideje, hogy bevigye valaki a rock and rollt a Villába" - tisztázta fő motivációját a hosszú hajú bőrdzsekis, és ebben számított Segalra. Amúgy motorra gyűjt. "Okos nem vagyok, de helyes igen. A lányok teste ötször jobb, mint az enyém, de hát ezen sokkal több a látnivaló." Számtalan indiános tetkóit Segal, Pandi, Frenki, Szilvi nézegetné végig. Hát akkor rajta, kezdhetik. A Nagy Szellem besegített és a rézbőrű 59283 szavazattal bejutott.

Forrás: RTLKLUB

Január 17.
Indián Leónak: "Az a bajod neked, hogy sokat agyalsz. Azt akarta mindenki, hogy bejöjjön, egész egy buli, itt mindenki szeretne profitálni. Én nem lettem volna az alkalmazottad. Mi emberek a földre bűnhődni jöttünk. Az ember megszületik, bulizik, megnősül, aztán hajtás, aztán a gyerekek miatt robotolsz - én nem akarok beállni a sorba. Nekem az élet rock and roll, nem akarom komolyan venni. Én valóban menekülök a felelősség alól."

Forrás: RTLKLUB

Január 19.
A semmittevést először Indián unta meg, aki elhatározta, megfőzi a marhapörköltet "rock and roll módra".

Január 21.
"Én egyszerű vagyok, mint a küszöb, vagy a cirokseprű." Leóról a Riportszobában: "Na ő már kicsit furcsa, többnek akar látszani, mint ami, számító, ő akar lenni a vezér, de Segal az, és ezt nem bírja."

Január 28.
Tommyboy Indiántól: "Kit tudnál megverni?"
Indián: "A Pandorát. Ahogy összevesztünk, mondtam, hogy bocsi. Oda mentem hozzá és nyújtottam a kezemet. Arra nem volt képes, hogy odanyújtsa a kezét. Ezért."

VillaNapló: február 1.
"Itt bent, éppen olyan emberekkel találkoztam, akiket a kinti életben elkerülők, kivéve néhányat, akik még őszintének látszanak. Ez még csak a kezdet. Sok színész, okos, intelligens ember gyűlt itt össze. Kíváncsi leszek, ha majd nem áll mellettük senki, akkor mi lesz."