Ágica őrjöngött, Leo kiborult

Vágólapra másolva!
Ágica egyik kedvenc száma hallatán üvöltve, sírva, majd nevetve táncolt a kertben. Leo végignézte és kiborult. 
Vágólapra másolva!

A délutáni pihenés csendjét zeneszó törte meg. Ágnes Vanilla hangjára Marcsika kiabálni kezdett: Ágica! Hallod ezt! Ágica!

Forrás: RTLKLUB

Friss képek

A lány hallotta és hirtelen nem tudta mit kezdjen magával, sírva fakadt és fel-le járkált a kertben. Egyszerre folytak a könnyei, énekelt, ugrándozott és nevetett.

Tudni kell, hogy ezért a számért a borsodi üzletasszony három hónapja könyörgött a manóknak, és most mikor végre megkapta elemi erővel tört fel belőle minden feszültség.

Rohangált, őrjöngött majd a földre vetette magát és hol üvöltve, hol pedig elcsukló hangon énekelt.

Mindeközben a Villában tartózkodó MiniVillaLakók a nappali tévéjén nézhették végig, hogy Ágica mit művel odakint. A lányok örültek, hogy barátnőjük végre hallhatja kedvenc zenéjét. "De tök jó. Hú, már annyira akarta ezt." mondta Marcsi. Anetten állítólag a hideg futkosott, ahogy látta, hogy Ágica mennyire magán kívül van.

Forrás: RTLKLUB

Leo megfeszült arccal bámulta a monitort, majd amikor a számnak vége lett kiborult. Az volt a kényszerképzete, hogy szerelmének erről a zenéről volt barátja jutott eszébe és amiatt volt ez a komoly érzelemkitörése.

"Ezt komolyan mondom nem hiszem el. Hányszor kértem a manóktól, hogy ezt az egy számot adják le neki. Hányszor." hisztizett a fiú.

A többiek próbálták nyugtatni, de csaknem hagyta abba a témát. "Olyan sokszor akartam neki ezt küldeni, hogy tudja, hogy érezze, hogy figyelek rá. Ha leadták volna neki az én nevemben, akkor most rám gondolt volna, nem pedig valami volt hapsijára."