Vágólapra másolva!
Végre megkezdődött a várva várt szépségverseny Villán belüli castingja. A fiúk nagyon élvezik a lányok nem annyira. 
Vágólapra másolva!

Azoknak a lányoknak, akik valóban be akarnak kerülni a Való Világ Villájába igazán nincs könnyű dolguk, hiszen a Villa női tagjait is meg kell győzniük arról, hogy ők a legjobbak.

Forrás: RTLKLUB

Fotók: az 5. sorozat

Fotók: a 4. sorozat

Ez pedig ugye nem lesz könnyű, hiszen a csajok szemében egészen más dolgok hatnak pozitívan, mint a srácoknál. A nappali lett a fiúk felségterülete, a hálószoba pedig a lányoké.

A Villa bikái fogadták az érkező szépségeket és miután jól kikérdezték, átengedték őket a Villalányoknak.

Elsőként egy törékeny szőke kislány érkezett, aki igazán mély benyomást tett a hálószobai zsűrire. Ahogy távozott a lányok összesúgtak: "Hú de jó fej. Nagyon aranyos."

A fiúkat leginkább olyan kérdések érdekelték, hogy a lányok miért jelentkezetek? Mit szólt hozzá a családjuk? Ki mellett aludnának, ha bekerülnének? Ki a legszimpatikusabb? Lányok közül kihez tudnák magukat hasonlítani? Leo mindenkitől érdeklődött a jövőbeni terveikről? Tudnak-e főzni?

Forrás: RTLKLUB

Casting a Villában

A lányok többnyire csakis azért jelentkeztek, hogy felmérjék magukat és azt, hogy mire képesek. Egyetlen lány volt, aki beismerte, hogy távolabbi tervei is vannak az esetleges ismertséggel.