Csaba, a mester

Vágólapra másolva!
Csaba nagy boldogan, tele élménnyel lépett be a Villába. A többiek pedig rövid időre kiszabadulhattak a mosókonyhából, hogy a teraszon köszöntsék lakótársukat.
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

A rodeó: Klikk a képre!

Nagy volt az öröm! Bár Csaba - hűen önmagához - csak összefüggéstelen mondatokban tudta elmesélni napját, a lányok sikongattak egy-egy részlet hallatán, a fiúk pedig mosolyogva hallgatták a lovászfiú mondandóját: "Nagyon jó volt! Anett, ott volt anyukád is! A haverom olyan lovat hozott! Tiszta fekete, és olyan tűz van benne! Lasszóval mindent lekaptam, a többieknek nem ment olyan jól. Én voltam a legjobb! A fákon lógtak az emberek, mindenhol emberek voltak, a karámok tetején, az istálló ajtóban. Kamerával vettek, fényképezgettek."

Forrás: RTLKLUB

Csaba néha levegőt is vett, de többnyire ömlött belőle a szó: annyit azért kihámoztunk, hogy teljesítményével sikerült győzedelmeskednie. A lovászfiú ugyan szívesen maradt volna a kertben, de lakótársai figyelmeztették, karbantartás miatt be kell vonulniuk a mosókonyhába.

Forrás: RTLKLUB

A rodeó sztárja Anettet szórakoztatja: "Na, adj egy csókot!" De a lány most sem hagyja magát, inkább - szokásához híven - egy "Na, Csabi!" nyávogással reagál a reménytelenül szerelmes közeledésére.