Megint hal

Vágólapra másolva!
A jobbágyok babot válogattak, Ágica pedig kiborult, mert halászlevet kellett csinálnia. Leo segíteni próbált. "Már megint hal!" - dühöngtek a lakók, miképp tette azt a kissé keserű, morcos Robinson, a második év végén. 
Vágólapra másolva!

Ma délelőtt babot, sárgaborsót és lencsét kaptak a játékosok, amiket gondosan szét kellett válogatniuk, egyrészt azért, hogy a szombati mulatságra meglegyen a betvő, másrészt pedig a sok bab között megbúvó lencse és borsó képezi mai napi élelmüket.

Forrás: RTLKLUB

Sötét középkor

A földesúrnak és udvartartásának természetesen fejedelmi ebédben lesz része. Ahogy mindig, ma is a kocsmárosné készíti el a lakomájukat.

Ágica örömmel állt neki a feladatnak, de lehervadt a mosoly az arcáról, mikor megtudta, hogy megint vízben élő állatokkal kell bíbelődnie. Ugyanis ma halászlevet kíván az úri gyomor.

Forrás: RTLKLUB

A borsodi üzletasszony amellett, hogy sajnálja az állatokat, fogalma sincs arról, hogyan is kell feldolgozni egy efféle jószágot.

Leo megelégelte barátnője ügyetlenkedését és megmutatta neki, hogyan kell egy halat "megbontani."

A lány már attól rosszul volt, amikor Leo elkezdte a hal gyomrát felvágni, majd amikor az oda nem illő dolgokat el akarta távolítani belőle, Ágica a szó szoros értelmében a hányingerrel küszködött. "Miért büntettek ezzel? Komolyan mondom. Miért kell hallal bajlódnom?"

Forrás: RTLKLUB

Minden utálata ellenére megpróbálta elsajátítani a látottakat, de hozzátette, hogy ő ugyan megcsinálja, de biztos, hogy nem eszik belőle. Ettől függetlenül derekasan helytállt és végül gyönyörűen megpucolta a halat.