Milo vért fagyaszt

Vágólapra másolva!
Ma Milón volt a sor, hogy megnevezze, kikkel szeretne megküzdeni a Villában maradásért. Ebben nővére, Sznezsa adott tanácsot, persze nem túl meglepőt, azt a két embert javasolta öccsének, akit ő magától is gondolt, akire eddig is a jeleket tette, akikre mi is gondoltunk, és Milo mégis meglepést okozott. De addig még sok van...
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

Stohl műsorvezető végigkérdezte a játékosokat, mit gondolnak, a deszki játékos kinek fogja adni a kendőt.Tommyboy bizonyos jelekből arra ítélt, hogy nem jönnek ki igazán, várt is kendőt, de nem bánta meg, hogy visszaadta védettségét. Ágica különleges helyzetben van, mert még csak kendőt se kapott soha, biztos szeretik, vélte. Anett annál inkább retteghetett, mert eddig már háromszor szavazgatnak egymásra Milóval, csak mert ők állnak egymástól legtávolabb, magyarázzák.

Leo úgy érzi, mindig is jóban volt Milóval, de mintha utóbbi időben zavar lenne az erőben, hát ő is esélyesnek érezte magát, nem úgy, mint Csaba. A lovász ugyan Milóra nem rakott, de Marcsira igen, attól nem tart, hogy ezt Milo megbosszulja, attól viszont igen, hogy Anettkéje eltűnhet a képből. Marcsi el bírja képzelni, hogy Milo, aki nagyon okos, neki adja az egyik zöld kendőt, de csak taktikából.

Ezután már csak az este főszereplője következett, Milo remek, többszörösen csattanós beszédet mondott:
- Én vagyok a legfiatalabb lakó, de nagyon sokat tanultam ebből a játékból - vezette fel beszédét. - Nagyon sokan mondjuk, hogy ez csak egy játék, szerintem még ha pénz van is benne, attól még játék. Egy dolog miatt nem játék, az érzelmek miatt, ezért én eszemre és szívemre is hallgattam. Az egyik választottam Tommyboy, nagy a lelkiismeret-furdalásom, de még nagyobb lenne, ha valaki másra tenném.

Aztán párkányi szerelme felé fordult, és egyre fehéredő arcára ügyet sem vetve, folytatta. - Sokat gondolkodtam, azon, hogy mi legyen köztünk, lehet, hogy külön kellene legyünk, ezért ezt a kendőt Marcsi... - lehellet megszegik - nem neked adom. Hanem van valaki, akivel falat építettünk magunk közé ez pedig Ágica... - a borsodi lány már nyújtja a kezét - egyik legjobb barátnője, Anett.