Ma költöznek be a Miss VV3 győztesei

Vágólapra másolva!
Mire a gyanútlan lakók délután visszatérnek a Villába, a Miss VV3 sorozat szépségkirálynője és két udvarhölgye már várni fogja őket. Lesz majd öröm, vidám kacagás, laza ismerkedés, jópofizás, aztán (vélhetően) némi sírás, csipetnyi utálkozás és hangyányi féltékenység.
Vágólapra másolva!

Egykor még Frenki ötlete volt az egész. Indiánnal üldögéltek, meghitt, békés semmittevés közepette és azon tűnődtek, milyen jó is volna, ha csodaszép lányok, ragyogó teremtések hada venné őket körbe. Az álmodozás az élet feljavítója, gondolhatta a két T (a harmadik, Segal, már korában kipottyant), de a valóság egy darabig kellemetlen volt, mint pucéran aludni egy ropival teleszórt lepedőn.

Forrás: [origo]

Ám a szexmániás fuvaros ötlete megtetszett a stábnak is, így felhívást intéztek a Való Világot kedvelő, ismert arcra vágyó, kellő exhibicionizmussal megáldott, dekoratív hölgyekhez: próbálják elnyerni a villafiúk szimpátiáját, méressék meg magukat! Volt elődöntő, múlt héten lezajlott a döntő, ma délután pedig a három szépség bevonul a Villába.