Leo őrlődik

Vágólapra másolva!
Leo továbbra sem tud mit kezdeni Ágicához fűződő kapcsolatával. A baj az, hogy nem tudni, mi a baj. Aki viszont tudja, nem mondja el. Nincs könnyű dolga Leónak.
Vágólapra másolva!

A hős szerelmes Leo agyilag fárad Ágitól, mert egyszerűen nem érti a viselkedését. Igaz, tegnap este csak egy kisebb szócsatát vívtak, az eset megtépázta mindkettejük idegeit. Ágica flegmán, nemtörődöm, lekezelő módon társalgott szerelmével, Leo most sem értette, hogy éppen mivel bántotta meg. Ágica a klasszikus megoldást választotta: egyik percről a másikra keresztül nézett León.

Forrás: RTLKLUB

A fiú kétségbeesett, mert ő még mindig úgy érzi, hogy kettejük között akár jól működő kapcsolat is létezhetne, de valamiért mégsem megy. Áginak olyan elvárásai vannak, amiket Ő nem tart be. Ez nem is csoda, hiszen Ágicán kívül senki sem tudja, mik is azok az elvárások. Így aztán Leo soha nem tudja, barátnőjének éppen mi a baja. Napi programja, hogy Ágicának könyörög, hogy megtudja, mi a gond.

Forrás: RTLKLUB

Leo tegnap este Katkának panaszolta el sirámait a hálószobában. Katka türelmesen végighallgatta barátját, nem kommentálta a történetet és nem adott felesleges tanácsokat. Pont úgy viselkedett, ahogyan egy jó barátnak egy ilyen szituációban viselkednie kell.