Elválaszthatatlanok

Vágólapra másolva!
Anett és Katka újabban elválaszthatatlanok. Helyesebben szólva Anett mindig Katka nyomában van. 
Vágólapra másolva!

Hogy ennek mi lehet az oka, csak a jó ég tudja.

Lehet, hogy Anett így szeretné meghálálni a lánynak, hogy nem rá rakta a zöld kendőt, az is lehet, hogy mindez taktikai lépés, de az is előfordulhat, hogy Anett megtalálta Katkában a számára értékes embert.

Forrás: RTLKLUB

Új képek

Az viszont bizonyos, hogy az utóbbi napokban szeretett Ágicája többször gubbaszt egyedül, míg a két lány együtt csacsog, vagy szaunázik.

A legújabb az "építsük együtt a testünket" program, amit szintén kettesben művelnek a szőkék.

Forrás: RTLKLUB

Ma este is futottak vagy ötven kört az udvaron, azután jött a hasizom fejlesztés, majd különböző gimnasztikai feladatok elvégzése.

Most éppen szaunába készülnek a lányok, de előtte még egy szál cigit elszívnak. Természetesen együtt.