Vágólapra másolva!
A tegnap esti üzenetek Csabának okoztak fejtörést, aki egyre kevésbé érti, kibe is lett olyan nagyon szerelmes. Anettről nyugtalanító hírek érkeztek a külvilágból, Csaba tehetetetlen.
Vágólapra másolva!

Az sms-eket tegnap este Ágica olvasta fel, s mivel éjfél után érkezett meg a Blikk, véget ért a büntetése is. Nem kellett tehát minden elolvasott üzenethez hozzáfűznie, hogy zöld kendő. A legtöbb üzenetet megint Leo és Ágica kapta. Sokan bírálták a benzinkutast, hogy édesanyjára hallgat szívügyei tekintetében, így a fiú azonnal magyarázkodni kezdett. Ágica a neki jóleső sms-eket szokásos módon elhaló hangon köszöngette.

Forrás: RTLKLUB

Anettet megint sokan vádolták azzal, hogy kavar, ő pedig non-stop vágta a képeket. Egyszer még azt is mondta az egyik üzenet írójának: "Kapcsold ki a tévét, ha valami nem tetszik." Valaki azt írta, hogy Anett Csabi ellen áskálódik. Ez aztán az istennek sem ment ki Csaba fejéből. Nézett maga elé, és folyamatosan ezen morfondírozott. "Mi az, hogy áskálódik ellenem? Mit jelent ez? Egyáltalán honnan jön ez? Leo! Te nem tudsz erről valamit?" - szegezte a kérdést haverjának. "Én? Nem, szinte sose beszélek vele erről" - magyarázta a fiú. Csaba láthatóan nem nyugodott bele a válaszba. Le-fel járkált és gondolkodott, majd újra a kezébe vette az újságot, hogy talán másodszori olvasásra minden világos lesz.

Ágica! Te a földim vagy, szívem! Husim, te fogod nyerni a játékot! MISKOLCI HALLIHOOO CUPP! CARTI
Leo, emlékezz! Kint 1 barátban már csalódtál, vedd észre, hogy Katka Ági ellen hangol, ő akar a helyébe lépni. N
LEO! ÁGICA MÁR DÖNTÖTT. MELLÉD ÁLLT IMÁDOTT ANYUKÁJA TANÁCSA ELLENÉRE IS. HAMAROSAN NEKED IS EL KELL DÖNTENED, MIT AKARSZ. JÓL DÖNTS! ARKANGYAL
Ágica, csak tisztelni tudlak azért, amit a családodért tettél, tovább tanulás helyett. Tudom, mi a szegénység. Az IQ ilyenkor nem számít, csak a szív és szeretet. KE
Drága Csabi! Az élet kombinációk sorozata, s e kombinációkat folyamtosan szemmel kell tartani. Ha az ember meg akarja őrizni kedvező helyzetét (Balzac) I Sz
Anett! Csabi nélkül már régen kint lennél. Sőt, be sem kerültél volna. Most meg ellene áskálódsz!!! S.
Leo, miért hagyod, hogy anyád beleszóljon az életedbe? Mi lett az elveiddel? Nemrég azt mondtad Csabinak, hogy Áginál jobb társ a világon nem létezik. Gondolkozz!
Dobjátok ki Ágicát, mindig bőg és alakoskodik. Katka, hajrá! Anett a tuti. Igazán megfogadhatnátok Leo szavait. Hasznos. Kp
Leo, amikor Párbajoztál, Ágica melletted állt!!!
Anett! Fáj, amikor nem kavarsz? Nyávogós vagy, Ágica ne hallgass rá! HAJRÁ MILO! IVETT ÉS FECSKE