Dundik

Vágólapra másolva!
A délután jacuzziban ücsörgéssel, dumálgatással telt, végül a lányok megunták a semmittevést és sportolni kezdtek. 
Vágólapra másolva!

Csaba és Milo délután beültek a jacuzziba, Leo pedig szórakoztatta őket. A lányok közben a hálószobában pihengettek.

Később a fiúk jókedvűen falatoztak, majd Milo elérkezettnek látta az időt, hogy szekálja kicsit barátnőjét. Marcsika hamar belement a szokásos hülyéskedésbe, rihegtek-röhögtek, majd úgy elfáradtak, hogy indokolt lett egy kis ágyban való fetrengés.

Forrás: RTLKLUB

Friss képek

Anett és Katka annyit henyéltek, hogy már végül maguk is megunták. Gyorsan melegítőt rántottak gömbölyded idomaikra és elkezdték a kertben róni a köröket.

Katka egy idő után megunta, ledobta magát a teraszra és onnan figyelte kitartó barátnőjét. "Szerinted használ ez valamit?" - kérdezte kiábrándultan. "Persze" - válaszolta Anett, és bizonyításképpen nagyobb erőbedobással kezdett futni.

Forrás: RTLKLUB

Na jó, ő sem vitte túlzásba. Hamar csatlakozott a lányhoz, majd kis csacsogás után a nappaliban folytatták az edzést.