Idilli hangulatban

Vágólapra másolva!
A szoborjáték után lakóink annyira belejöttek a mókába, hogy az általuk készített 'mi lenne ha...' társassal szórakoztatták magukat.
Vágólapra másolva!

Olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, mint például: Mi lenne Katka, hal fehérnemű lenne? Tanga bugyi, francia bugyi, sportalsó vagy más. A többieknek választaniuk kellett, s ezután a védett lány elárulta a megfejtést. Aki jól tippelt, léphetett egyet előre a mezőn. Egyébként sportalsó lenne...

Forrás: RTLKLUB

Miután ezt is megunták - mert már sok kérdés ismétlődött - Leo a konyhába vonult főzni, a többiek pedig ejtőztek egyet. Anett is követte a benzinkutast, de mivel nem talált sehol grillfűszert, kénytelen volt kedvencét magára hagyni.

Forrás: RTLKLUB

A jó időnek és lakóink jó hangulatának köszönhetően a teraszon csevegtek tovább. Olyan mély témákról tartottak eszmefuttatásokat, mint gyermekkoruk rajzfilmhősei és kedvenc filmsorozataik.

Forrás: RTLKLUB

Olyan light-os ez a nap, nem? - tette fel a költői kérdést Leo, miközben a babzsák őrületes tempóban repült felé. A zsák persze a földön landolt, s nyilván a csapat álla is körülbelül a műfüvön lesz keresendő, ha megtudják: ma Kihívás.