Napi Ötös

Vágólapra másolva!
A csapat a korábban már kiesett játékosok bőrébe bújva, a Heti Hetes mintájára fiktív híreket vitattak meg. Leo persze kiakadt és Anett gyomra is nehezen vette be a róla szóló információkat.
Vágólapra másolva!

Lakóink szexorientált beszélgetését egy levél zavarta meg, amelyben először a mosókonyhába, onnan pedig a Riportszobába küldték őket. Ennek persze oka volt. Míg ők összezárva kínlódtak a szűk helyen, a Villa nappalija a Napi Ötös című műsor stúdiójává változott át.

Forrás: RTLKLUB

Miután a csapat szembesült a változással és elolvasták a műsorhoz elengedhetetlen híreket, kisebb káosz alakult ki. Leo (aki ma Pandorát játssza) kifejtette, hogy a róla szóló információ a legrosszabb az összes közül és egyáltalán nem fogja tudni azt kommentálni a lány stílusában. Anett is kiakadt egy kicsit és ekkor kezdődött az össztűz.

Forrás: RTLKLUB

A benzinkutas szerint ugyanis egyáltalán nem negatív a lányról szóló hír, hiszen ő mindig is olyan életről álmodott, ami abban szerepel. Az indulatok viszonylag hamar lecsillapodtak, hiszen lakóinknak újból a kiesett játékosok bőrébe kellett bújni, s úgy véleményezni a róluk szóló információkat. Leo egyre jobban belejött Pandora szerepébe és Anett is hozta Indián szokásos (itt nem idézhető) szófordulatait.

Forrás: RTLKLUB

A játéknak pityergés lett a vége, mert Leo nem éppen úriemberhez méltó módon teremtette le Katkát. Vagy talán ennyire belejött Pandora szerepébe...
S, hogy milyen fiktív híreken húzták fel magukat lakóink? Íme: