Katka kiborult

Vágólapra másolva!
A Kihívás után Katka kiborult egy sms miatt, Anett tovább pörgött, a fiúk pedig csendesen szemlélték az eseményeket.
Vágólapra másolva!

Míg Anett kényszeresen kommunikált és viháncolt, valamint arról siránkozott Csabának, hogy ő nem akarja bántani, addig Katka sírógörcsöt kapott a kertben. Nyilván az az üzenet viselte meg lelkét, amit Stohl András olvasott fel lakóinknak a Kihívás előtti percekben.

Forrás: RTLKLUB

Ebben dagadtnak titulálták a lányt, amit lehengerlő módon élő adásban kedvesen és intelligensen kommentált. Ezután még tartotta magát, majd eltört a mécses. Leo azonnal ott termett és próbálta jobb kedvre deríteni a lányt, ami elég nehezen ment. Miután azonban megfenyegette őt, hogy vége a barátságuknak ha tovább sír, Katka elnevette magát. Majd csendben ücsörögtek a teraszon tovább.

Forrás: RTLKLUB

Aztán szépen lassan mindenki elfoglalta magát. Anett és Katka a szaunában izzadt, a fiúk pedig a jacuzziban áztak, és nagyokat pislogtak. Lefürödtek, ténferegtek és várták a Blikket. Nem volt valami nagy hangulat.

Ajánlat: