Füstbe ment szerelem

Vágólapra másolva!
Csaba vonzódása Anett felé és a lány vonakodása már jól ismert. A történet már így is marad, és Csaba ettől kellőképpen dühös is.
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB


A Riportszobában mindenki beszélt a rosszkedve okáról, Anett így:
- Megkaptam a magamét, hogy mű vagyok, meg hogy hülyítem a szegény kis Csabikát, meg fehéríttetem a fogamat, pedig ez mind nem igaz. Én így konkrétan nem gondolkodtam el azon, hogy ő szerelmes belém, csak a minapi játék során.

Csaba se kevésbé rezignált, tegnapi kitörésérét sem magyarázta túl:
- Nem tudom hány óra van, igazából sose tudtam, mit kezdjek Anettel, most mintha féltékeny lenne, tegnap ezen gurultam be. De a többi része se jobb a dolgoknak. A játék után majd az derül ki, hogy fölösleges volt a sok hónap hajtás."

Forrás: RTLKLUB

Katka azt a feladatot kapta a Riportszobában, hogy süssön valami finomat Milónak, de közben sort ejtett arra is, hogy kommentálja egy kissé az eseményeket:
- Csaba nagyon rosszul látja a dolgokat, ilyeneket mond: 'Van egy ló, amit be kell törni, és van még három másik is, akkor azt is betöri közben.' Pedig, ha már eddig várt, tovább is kellene. Eddig azért nem történt semmi, mert Anett nem szerelmes, de valahol tetszik neki a Csabi, és örült ha néha megölelte, és egy szerelmes férfiak ez a határ túllépése nagyon biztató.

Lehetséges, hogy Anett még elcsábul egy kicsit, -folytatta Katka a józan elemzést - de nem tartom valószínűnek, hogy lesz köztük valami. És ez a második este már, ami abban erősít meg, hogy csak valami legyen, és ne egy hosszú történet. Este komolyan megijedtünk a tegnapi agresszivitástól, pedig nem volt oka, tört, zúzott, egy nőnek pedig nincs szüksége erre a félelemre.