Vágólapra másolva!
Lakóink is valakiknek a gyerekeik. Ezen napon talán még jobban hiányoztak a szeretteik, ki is csordult néhány könnycsepp.  
Vágólapra másolva!

A fergeteges forgatás után mind a négyen megegyeztek abban, hogy rettenetesen nagyot alakítottak a délelőtt a folyamán, ezért megérdemelnek egy kis kikapcsolódást.

Katka főzni kezdett, a fiúk pedig bevetették magukat a jacuzziba. Mivel a Villa egyetlen női tagja nem boldogult a nyers hús feldolgozásával, Leo a segítségére sietett.

Forrás: RTLKLUB

Új képek

Később Katka egyedül szorgoskodott, mert a fiúk édes álomba merültek. Mire elkészült az ebéd, mindenki szorgalmasan aludt, Katka pedig ült a megterített asztal előtt.

Némi gondolkodás után felébresztette társait, akiknek igen jól esett, hogy szemüket már a finom étel ízlelgetése közben nyitogatták.

Forrás: RTLKLUB

Mivel gyereknap van, a stáb Cserháti Zsuzsa: Édes kisfiam című számával kedveskedett nekik. Leo és Milo egyszerre borzongtak meg a szám hallatán, majd egyre sűrűbben pislogtak. Azt mondták őket így szólítja az édesanyjuk.

Forrás: RTLKLUB

Végül Milo nem bírta tovább, elnézést kért és a teraszra távozott, ahol végre utat engedhetett könnyeinek.

Ajánlat: