A döntés előtt

Vágólapra másolva!
Egyelőre teljes a nyugalom a Villában, tehát még nyoma sincs az utolsó kihívás miatti izgalmaknak, pedig mindenki számára világos, hogy négyük közül valaki a finálé előtt két nappal elhagyja a Villát.
Vágólapra másolva!

A VillaRádió műsora után egy darabig zenét sugárzott a csatorna, majd egy kis szünet következett. Épp időben, mert lakóink már kezdtek nyafogni, hogy éhesek.

Forrás: RTLKLUB

Új képek

Katka villámgyorsan tálalta az estebédet, amit a szokásos jó hangulatban költöttek el. Utána mindenki ment a maga dolgára.

Csaba és Milo a teraszon hülyéskedtek, közben láncdohányoztak. Katka is csatlakozott, majd hasfájásra panaszkodva eltűnt a Villa falai mögött.

Leo a kertben ücsörgött és bámult mag elé. Talán éppen azon gondolkodott, hogy kiket nevezzen meg ma este lehetséges Párbajellenfélnek.

Forrás: RTLKLUB

Bizony nehéz dolga van a kutasnak, hiszen a három emberből kettő igen közel áll hozzá. De ne menjünk az események elé, hiszen tegnap meglepetést ígért, várjuk ki a végét.

Ajánlat: