Harci szellem fokozása

Vágólapra másolva!
Lakóinkat ma pontban hajnali 4:45 perckor kommandósok lepték meg, hogy a célegyenesben minden játékos harci szellemét fokozzák, felturbózzák.
Vágólapra másolva!

A riasztó ébresztő ellenére a csapat nevetgélve próbált meg jópofizni a kemény kiállású vendégekkel. Ám mikor Leo többször is megszegte a szabályokat - miszerint nincs duma, nincs közbeszólás -, lakóink kollektív büntetést kaptak, s bizony a mosolygást is mellőzni kényszerültek. Plusz felülés, plusz fekvőtámasz.

Forrás: RTLKLUB

A kommandósok nem csak a csapat fizikumát, de lelkét is keményen megedzette. Minden egyes lakót, a legfájóbb pontjánál kaptak el és marcangoltak szét. Leo - miután csak a nyakán tudta pihentetni a puskát, ellentétben Katkával, aki mindvégig keményen kitartotta - megkapta a beosztását:

Ezentúl csak kisasszonynak szólítom magát LeoCica! - kiáltotta az egyik kiképző, de ezután szépen jöttek a többiek is. Katka bár fizikailag remekül tűrte a nehéz pillanatokat, az ő lelke is kapott: Katka, nem lesz ez ám olyan gyors, mint Frenki - viccelődtek a kommandósok, majd gyarapodó súlyát is górcső alá vették. Milo és Csaba sem maradt ki a jóból.

Forrás: RTLKLUB

Mivel Leo tegnap óta hihetetlen feszültségben él és enni is alig akar, a mai kiképzést sajnos nem bírta, s rosszul lett. Miután egy kicsit összeszedte magát a kerti széken üldögélve azon mérgelődött, hogy miért pont vele kell, hogy megtörténjen mindez. Eközben Csaba, Milo és Katka igen jó hangulatban sajátították el a legizgalmasabb fogásokat. Már tudnak ízületek elleni támadni.